A szeptember végén Európa felett megjelent, ruténium-106 izotópot tartalmazó felhővel kapcsolatban nem az a kérdés, hogy mennyire kis mennyiségű sugárzó anyag került a levegőbe – hanem hogy a Roszatom miről tereli el a figyelmet. A témához a Majak-szakértő Nagyezsda Kutyepovától kérdeztünk. (A Paks II-t is építeni tervező Roszatom atomenergetikai vállalat üzemelteti a hírhedt oroszországi Majak nevű nukleáris létesítményt is, ahová többek között a paksi atomerőműből is szállítottak kiégett üzemanyagot.)
Az interjú két részletben, 2017. július 10-én, illetve 2017. november 30-án, még a Roszatom december 8-i sajtótájékoztatója előtt készült. Ezen azt jelentették be, hogy a Roszatom által felkért vizsgálóbizottság szerint éppen Majak térségében zuhanhatott le egy műhold, és ez okozta a ruténiumszennyezést. Csakhogy ezt a lehetőséget a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség már korábban kizárta a francia IRSN szervezet szerint.
Mennyire lehetünk biztosak abban, hogy a szennyezés Majakból származik?
Aki Majakkal foglalkozik, az soha semmiben nem lehet biztos. Az a hipotézis, hogy a ruténiumszennyezés forrását az üzemben találhatjuk, a szennyezés terjedésének mintájára épül, illetve arra, hogy Majakban milyen termelési folyamatok vannak.
Az ellenőrző szervek azt jelentették, hogy felfedezték a ruténiumszennyezést, és hogy nincs más izotóp. A tudományos feladat tehát az volt, hogy megtalálják azt a termelési folyamatot vagy forrást, amely képes ilyen szennyezést előállítani.
Amikor azonban nukleáris szennyezésről beszélünk, nem feltétlenül kell valaminek a termelésére gondolni; az lehet része egy technológiai folyamatnak is.
A mi csoportunkban is különböző változatokat vettünk számba; például az egyik változat szerint történhetett valami egy üzemanyag-betöltés, vagy egy új berendezés tesztelése során. De ezt a felvetést el kellett vetni, mert a tudósok szerint akkor más izotópok jelenlétét is ki lehetne mutatni.
Egy másik változat szerint a dimitrovgrádi reaktorintézetben történt valami, amely foglalkozik ruténiumgyártással. Idén ez az intézet az obnyinszki kutatóintézettel (IPPE) két ruténiumcsomag szállításáról írt alá szerződést. A szakértők véleménye szerint azonban ez a verzió ott hibádzik, hogy az ebben a megállapodásban szereplő mennyiségek nem feleltethetők meg a szennyezés mértékének.
A tudósok által felvetett harmadik változat szerint a ruténiumkibocsátás a nagy aktivitású hulladék vitrifikálásának technológiai folyamata során történt, miközben az anyag az olvasztókemencében volt. (A vitrifikáció lényege, hogy magas hőmérsékleten, üvegbe olvasztva stabilizálják a nagy radioaktivitású hulladékot, megkönnyítendő a későbbi lerakást, és elkerülhetővé téve a sugárzó anyagok környezetbe szivárgását – a szerk.)
Ilyen technológiát három helyen alkamaznak a világon: Sellafieldben, La Hague-ban és Majakban. Majakban van egy különleges, RuO4 („ruténium-tetroxid”) jelölésű kamra, tehát ruténium keletkezik a folyamat során – azaz nem kifejezetten ruténiumgyártás történik. (Arról, hogy hogyan keletkezik ruténium a vitrifikáció során, arról lásd lentebbi keretesünket! – a szerk.)
A tudósok szerint a szűrőnek meg kellene akadályoznia a kibocsátást.
Ám ha valami történik a szűrővel, az a ruténium szabadba távozásával járhat.
Ez az eset egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy baleset vagy valamilyen rendkívüli esemény. Mindazonáltal a szennyezés megtörténhetett. De megismétlem, ez csak az egyik lehetséges magyarázat, más verziók is léteznek továbbra is a szennyezés okára.
„A nevem Nagyezsda Kutyepova…
…, „A Remény Bolygója" nevű civil szervezet vezetője vagyok Ozjorszk városában, a Cseljabinszki területen. Ebben a zárt városban nőttem fel, mindig is hazafias érzelmű voltam.
Azután lettem az szervezet munkatársa, hogy találkoztam az ozjorszki önkormányzat környezeti osztályának vezetőjével, aki elmondta, hogy elképzelhetetlenül szörnyű állapotok vannak a Majak környéki falvakban.
Nekünk mindig is azt mondták, hogy a környék falvaiban élő emberek az ellenség, akik csak pénzt akarnak kicsikarni azzal, hogy Majak bezárását követelik. Azt mondták nekünk, hogy minden rendben van velük, és csak azért betegednek és halnak meg, mert egymással házasodnak és sokat isznak. Mivel ebben az egyetlen magyarázatban nőttem fel, sokáig én is így gondoltam.
Megkérdeztem tőle, hogyan lehetséges ez az orbitális hazugság, és miért nem beszél senki a valódi helyzetről ebben a városban. A válasza nagyon egyszerű volt: senki sem igényli ezt a mi városunkban. Az emberek továbbra is dolgozni akarnak Majakban, és senki sem törődik azzal, ami a környékén folyik.
Ezt követően döntöttem úgy, hogy létrehozok egy szervezetet, és megvédem ezeket az embereket. A szervezetünk fő célja, hogy az emberek méltányos kártérítést kapjanak az őket ért szennyeződések miatt, és megoldjuk a szennyezéssel kapcsolatos problémákat.
2005 óta több száz embert védtünk a bíróságon, több, mint 70 ügyet megnyertem, két esetben a hágai Emberi Jogok Európai Bíróságán. Úgy gondolom, hogy az egyik legnagyobb eredményünk a Majak környéki súlyos jogsértések nyilvánosságra hozatala. Ezt a témát hagyományosan elhallgatják. A Cseljabinszki terület bíróságai is hagyományosan szoros kapcsolatot ápolnak a helyi hatóságokkal, ők pedig Majakkal és a Roszatommal. Ez a helyzet a régióban igen súlyos.
A jogsértések számának és súlyosságának felszínre kerülése aktívabbá tette az embereket. Ugyanakkor Majak... nos, nem tudom azt mondani, hogy biztonságosabb lett. Ezért vagyok most itt, Franciaországban, mert odahaza már nem érzem magam teljes biztonságban.”
(Nagyezsda Kutyepova 2015-ben politikai menedékjogot kapott Franciaországban, miután szervezetét Oroszországban az ottani civil törvény alapján „idegen ügynöknek” bélyegezték. – a szerk.)
Akkor mi állhat a tagadás mögött?
Az a törekvés, hogy megpróbálják a közvélemény figyelmét elterelni a nukleáris hulladékot újrafeldolgozó üzem és a vitrifikációs kemence munkájáról. Érdemes visszaidézni: közvetlenül a Roszhidromet adatainak közzététele után Majak kiadott egy nyilatkozatot, melyben két állítás szerepelt. Az egyik, hogy „Mi nem gyártottunk és nem is gyártunk ruténiumizotópokat”, ami igaz, azonban senki nem is állította ezt.
A másik, hogy a sugárzási szint jóval alacsonyabb volt, mint az emberi egészségre káros dózis. Ez is igaz lehet, de ettől még mindig nem látunk tisztán abban, hogy a kibocsátás a vitrifikiációs üzemben történt-e. Kíváncsi lennék, hogy tagadnák-e, hogy a technológiai folyamatban éppen ebben a kemencében ruténium képződik. De nem beszélnek róla.
(Múlt héten, az eset kitörése óta első ízben Majak – vezérigazgatói tanácsadóján keresztül – elismerte, hogy az üzem bocsát ki ruténiumot, de továbbra is tagadta, hogy a szennyezés tőlük származott volna – a szerk.)
Mi lehet ennek az oka?
Nem világos, csak az, hogy kitartóan igyekeznek elvonni a figyelmet a vitrifikációs kemencéről. Ez a dolog azonban levezethető: Majaknak mindig gondjai voltak ezekkel a kemencékkel, azok élettartamát sosem hosszabbítják meg.
Az utolsó kemencét 2010-ben állították le, azóta kétségbeesetten keresték a lehetőségét egy új indítására. Erre 2015-ben nyílt alkalom, amikor a Roszatom szerződést írt alá egy csődben lévő céggel.
Amikor 2016 decemberében végül elindították az új kemencét, arról nem volt információ, hogy azt végül ki is építette meg, mivel az eredeti vállalkozó továbbra is csődben volt. Ráadásul a helyszínen az is kiderült, hogy a kemencével problémák adódtak, amikor alacsony aktivitású radioaktív hulladékokkal tesztelték.
A fő kérdés, amire válaszolni kellene, ebből eredően nagyon-nagyon egyszerű. Ehhez elő kell venni a kemence tervét, és megnézni, hogy az a komplexum épült-e meg Majakban. Ha igen, akkor meg kell nézni, hogy van-e ruténiumkamrája a kemencének. Minden bizonnyal van.
A kérdés innentől kezdve az: van-e, lehetséges-e ruténiumkibocsátás a szűrőrendszeren keresztül vagy annak elkerülésével?
Igen vagy nem? Ennyire egyszerű lehetne ez az egész, de a Roszatom erre nem válaszol.
Ön szerint mit kellene tennie a Roszatomnak?
Először is belső vizsgálatot kellene végezniük. Úgy gondolom, hogy megtalálják a felelősöket, megbüntetik a bűnösöket, de soha nem fogunk tudni róla. Természetesen tudják, hogy mi történt, de nyilvánosan nem akarják feltárni.
Rengeteg kisebb esemény történt Majak történetében a különböző nagyobb, ismertté vált balesetek között, és nem mindegyikről tudunk. Az azonban bizonyos, hogy az ellenőrzési rendszer nem hatékony. És ez felveti a kérdést: mi lesz, ha valami igazán súlyos esemény történik? Ugyanúgy viselkednek majd, mint Csernobil esetében?
Mi magyarok is érintettek vagyunk Majakot illetően, hiszen a paksi atomerőmű korábban kiégett fűtőelemeit (és a 2003-as súlyos üzemzavar során megrongálódott 30 üzemanyagkazettát) oda szállítottuk. Mit gondol e kérdésben Magyarországról?
Egy atomerőmű megléte mindig függőséget is jelent attól a vállalattól, amelyik elviszi a nukleáris hulladékot. És ennek a cégnek aztán mindig lehetősége lesz zsarolásra, ha vita van valamilyen kérdésben.
Ha Magyarország Majakba küldi a hulladékot, akkor gondolnia kell a Tyecsa folyóba kibocsátott sugárszennyezésre, és az ott élők szenvedéseire.
Azon országoknak, amelyek Majakba küldik a hulladékot reprocesszálásra, meg kell érteniük, hogy részt vesznek a Tyecsa folyó és az ott élők szennyezésében.
Ha a kiégett üzemanyagot Magyarországon tárolnák, akkor az a Cseljabinszki terület lakosságára nézve természetesen sokkal humánusabb lenne. És van itt még egy probléma: a Majakon építendő tárolónak meglesznek a maga korlátai. Eljöhet az idő, amikortól már nem lesz akarat arra, hogy a biztonságos tárolás költségeit tovább finanszírozzák. Például mert lesz olcsóbb és biztonságosabb lehetőség az energia termelésére.
A nukleárishulladék-lerakók építése út a semmibe, mert idővel a problémák mennyisége, és a ráfordítandó pénz mennyisége is nő. Nem termel pénzt, az öregedő berendezések viszont egyre több és több karbantartást és odafigyelést igényelnek. Mert ez nem az a fajta szolgáltatás, amely felügyelet nélkül hagyható. Ennek minden terhe a jövő generációkra fog hárulni. Jobb tehát mások tapasztalataiból és hibáiból tanulva levonni a helyes következtetéseket.
Honnan származhat a ruténium?
Borisz Zsujkov, az Orosz Tudományos Akadémia Nukleáris Kutatási Intézetéhez tartozó laboratórium vezetője egy interjúban vázolta a lehetőségeket. Az interjú egy részletének rövidített fordítása alább olvasható.
Hogyan keletkezik a ruténium-106?
Ez az izotóp (amelynek 374 nap a felezési ideje) atomreaktorokban keletkezik, az urán hasadásának egyik terméke. Ciklotronban nem termelődik. A ruténium-106 mennyisége 0,4% a hasadási termékek között.
Hogyan szabadulhatott el a tiszta ruténium-106?
Tiszta ruténium-106 található kis mennyiségben egyes szembetegségek gyógyításához használt eszközökben („applikátorokban”). Azonban ez az óriási ruténiumfelhő megjelenése nem magyarázható ezeknek a gyógyításban használt eszközöknek a gyártásával. Az IRSN szerint 100-300 terabequerel kibocsátásáról van szó. Ez óriási aktivitás, az applikátorok nem elégségesek ehhez.
Az elmélet, miszerint egy műhold lezuhanása révén jelent meg a ruténium, ugyancsak „kacsa”: az elméletet visszautasította Alexander Zseleznyakov, az Orosz Űrkutatási Akadémia egyik tagja, mondván, a műholdakon nem használnak ruténium-106-ot. [legalábbis nem hallott róla – a szerk.]
Akkor mi történhetett? Miért nem láthatunk további hasadási termékeket?
Tény hogy a ruténiumnak van egy kémiai tulajdonsága, ami meglehetősen ritka a fémek között: egy könnyen illó vegyület (RuO4) keletkezik belőle. Tehát amikor a nukleáris hulladékot felmelegítik a megfelelő hőmérsékletre, csak a ruténium fog elszállni. Vannak más illó hasadási termékei is az uránnak, mint például a jód-131, de az már eltűnt (a felezési ideje 8 nap); egy másik, a jód-129 felezési ideje pedig rendkívül hosszú, 16 millió év, így annak az aktivitása extrém alacsony, és nem látható a háttérsugárzás mellett.
Ezért amikor a radioaktív hulladék vizes oldata elpárolog a levegőbe, vagy egy vitrifikációs kemencében melegítik, csak a ruténium-106 fog elszállni. A rendelkezésre álló technológiák speciális szűrőkkel biztosítják a ruténium kiszűrését; ez esetben úgy tűnik, hogy nem működtek a szűrők. [Amennyiben Majakból származik a kibocsátás – a szerk.]