Paksaméta
Tények a fake news világában

Tények a fake news világában

Az HBO Csernobil sorozatáról

Rengeteget tudunk arról, mi is történt a csernobili nukleáris katasztrófa során, az HBO minisorozata mégis rendkívül magával ragadó. A sorozat máris bejutott minden idők 10 legjobb sorozata közé, az IMDb-n pedig minden idők legnépszerűbb 250 sorozata között az első helyen áll. Horrorisztikus és őrületes, a képernyő elé szegez.

Lisanne Boersma (WISE) és Jan Haverkamp (Greenpeace és WISE) írásának szerkesztett változata.

cshbo.jpg(A kép forrása: hbo.hu)

Az atomreaktor robbanása a történelem egyik legnagyobb tragédiája volt. Az első epizódban láthatjuk a kibontakozó katasztrófát, és azt, ahogyan sem a közvetlen résztvevők, sem a politikusok nem tudták vagy akarták megérteni, hogy mi is történt és zajlott valójában. A helyes helyzetértékelés helyett órákig ragaszkodtak ahhoz, hogy ez csak egy hűtőrendszer robbanása volt. A néző pedig értetlenkedve és elszörnyedve bámul, ezernyi megválaszolatlan kérdéssel a fejében.

Craig Mazin író és rendező április 8-án írta twitteren:

„Csernobil tanulsága nem az, hogy a modern atomenergia veszélyes, hanem az, hogy a hazugság, az arrogancia és a bírálat elfojtása veszélyes.”

mazin_1.jpg

És valóban, a korabeli „fake news” (akkor ez a fogalom még nem létezett) fontos témája a sorozatnak. Az 1957-ben Majakban történt nukleáris katasztrófát évtizedekig elhallgatták, és az orosz atomóriás, a Roszatom még mindig nem akarja elismerni, hogy két évvel ezelőtt ugyanabban a majaki létesítményben történt baleset ruténium-106-os izotóppal terítette be egész Európát. Szintén 1986-ban, a csernobili személyzet nagy részének otthont adó Pripjaty atomvárost hermetikusan lezárták, nehogy valamilyen információ kiszivároghasson.

A tények és a fikció nem csak a sorozatban játszanak fontos szerepet, hanem a sorozat kritikáiban is előkerülnek. Rengeteg dezinformáció terjed a témában. A WISE néhány kapaszkodót kínál ezek jobb megértéséhez.

Hány ember halt meg valójában Csernobilban?

A robbanás ereje lerepítette a reaktor masszív betonfedelét, és egy tátongó lyukat hagyott maga után, amelyen keresztül a radioaktív anyagok tíz napig akadálytalanul jutottak ki a szabadba. A sorozatban hányó alkalmazottakat és a sugárzástól kivörösödött arcokat látunk. Bár úgy tűnik, hogy ezek az emberek a helyszínen halnak meg, ez a valóságban egy kicsit hosszabb ideig tartott. Az ENSZ adatai (UNSCEAR) szerint 31 haláleset tulajdonítható közvetlenül a balesetnek. Hárman haltak meg a helyszínen, és 28-an a következő napokban, hetekben. A közvetlen sugárterhelés legtöbb áldozata a tűzoltók közül került ki. A hosszabb ideig tartó egészségre gyakorolt hatások és a katasztrófa teljes halálozási számának becslése széles skálán változik.

Hányan lettek rákosak?

Annak ellenére, hogy elsöprő bizonyíték van rá, hogy a sugárzás bármilyen kis mennyiségben is károsodást okoz, a hatásokról, különösen az alacsonyabb sugárzási szintek esetében, nincs tudományos konszenzus. Tudományos kutatások becslései szerint a csernobili katasztrófa következtében kialakult rákos megbetegedések okozta korai halálesetek száma 9 000  (a volt Szovjetunió legszennyezettebb területein) és egész Európát figyelembe véve 93 000 fő közé tehető. És akkor még nem beszéltünk a szívrohamokról, a keringési és az érrendszeri megbetegedésekről, a vetélésekről, a születési rendellenességekről stb.

Vannak továbbá olyan egészségügyi hatások is, amelyek nem vezettek feltétlenül korai elhalálozáshoz. Már az első 20 évben – mások mellett – 4 000 gyermeket regisztráltak pajzsmirigyrákkal, mert a radioaktív füvet legelő tehenek által adott szennyezett tejet fogyasztották. Még mindig körülbelül 5 millió ember él Fehéroroszországban, Ukrajnában és Oroszországban súlyosan szennyezett területeken, és közülük jó néhányan olyan helyeken, amelyeket nem igazán tekintenek csernobili hatásterületnek, mint például Oroszország brjanszki régiója. A közvetlen lezárt zóna Csernobil körül még évtizedekig lakhatatlan marad.

A becslések azért térnek el ennyire egymástól, mert a korábbi Szovjetunióban a potenciális hatások regisztrációja igen következetlenül történt, és a várható kitettség alapján végzett extrapolációknak nagy a bizonytalansági foka. E bizonytalanság az expozíció becslésének módjából (többnyire számítógépes modellek alapján) fakad, valamint abból, hogy mennyire vagyunk képesek felismerni az alacsony sugárzási szintek hatásait. A helyzetet értékelő ENSZ szervezetek (UNSCEAR, IAEA, WHO) következtetéseiket nagyrészt a külső sugárdózisok extrapolációjára alapozzák. Sok belorusz, orosz és ukrán tudós a belső sugárterhelés hatásaira is rámutat.

Megfelel a tényeknek a sorozat?

A főszereplő, Valerij Legaszov professzor (Jared Harris) a sorozatban igen nagy befolyással bír a katasztrófa utáni intézkedésekre. A valóságban, természetesen, igen sok ember volt felelős, például a kockázatok és hatások csökkentésére tett erőfeszítésekért. Arról az eshetőségről is szól sorozat, hogy az olvadt üzemanyag ‒ „Önök lávát csináltak?” ‒ az épület beton szerkezetein áthatolva, a reaktor alatt elhelyezkedő tartályokban lévő vízzel érintkezve még a korábbiaknál is nagyobb robbanást hozhatott volna létre. Annak az esélye, hogy ez valóban megtörténjen, és létrehozzon egy 4 megatonnás robbanást, valójában nem volt reális. Ami tényleg aggasztotta a szakértőket abban az időben, az az volt, hogy az üzemanyag egy része eljut a talajvízbe, egyfelől elszennyezve azt, másfelől pedig kisebb robbanásokat okozva, amelyek nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot löknek ki a légkörbe. Hogy ez ‒ ami kezdetben csak egy idézet volt az egyik megdöbbent szakértőtől ‒ tényként lett feltüntetve, egyike annak a nagyon kevés dramatizálásnak, amivel találkozhatunk. A sorozat egyszerűen a lehető legközelebb van ahhoz, amennyire tényszerű események filmen ábrázolhatók.

A „Csernobil” Legaszov professzorral indul, aki szalagra rögzíti az emlékeit.

„Mi a hazugság ára? Nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. És akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, minthogy lemondunk a valóságnak még a reményéről is, és egyszerűen beérjük történetekkel. Ezekben a történetekben nem számít ki a hős. Az egyetlen, ami érdekel minket, hogy ki a hibás.”

**************

A WISE (World Information Service on Energy) már több mint 40 éve nyújt tájékoztatást a nukleáris energiáról, és havonta teszi közzé a WISE/NIRS Nuclear Monitor című hírlevelet. Az atomenergiával kapcsolatban tényekre van szükségünk, mert még mindig 453 atomerőmű működik a világban, és egyáltalán nem biztos, hogy egy hasonló hatású katasztrófa kizárható a jövőben. És akkor még nem beszéltünk a radioaktív hulladékok veszélyeiről, és arról, hogy egy nukleáris erőmű gyakorlatilag egy kis lépés a nukleáris fegyverek megszerzése felé vezető úton. A „Csernobil” tanulsága az, hogy még a modern atomenergia is veszélyes.

Tények a fake news világában Tovább
A nagypálya vége

A nagypálya vége

Menesztették a Paks II. projekt arcát

Mérföldkőhöz érkezett a Paks II. projekt: Aszódi Attila, aki kormánybiztosként, majd államtitkárként már mintegy 4 és fél éve volt felelős Paks II. megvalósításáért, január 15-e óta nem játszik többé szerepet az ügyben: indoklás nélkül menesztették.

(A Mércén 2019. január 24-én megjelent publikációnk utánközlése)

40295973344_05c2cc6669_z.jpg

Aszódi 2014 végén, egy interjúban úgy fogalmazott, hogy

"Nyilván mi sem vagyunk kispályások. A szerződésbe beépítettünk olyan garanciákat, hogy az erőmű időre megépüljön." 

Ehhez képest úgy tűnik, abba bukott bele, hogy a projekt látványosan csúszni kezdett, az általa végigtárgyalt szerződésbe szerinte beépített garanciákat pedig nem tudta a magyar fél érvényesíteni.

Nem mintha nem lehetett volna tudni, hogy a projekt csúszni fog. Az közismert, hogy az atomerőmű-építések, hasonlóan más nagyberuházásokhoz, jószerével mindig, ráadásul többnyire igen jelentős késedelmeket szenvednek. Paks II.-nél pedig eleve olyan feszített ütemtervvel kalkuláltak, amiről világos volt, hogy nem lesz tartható.

Ez főleg abból adódott, hogy az orosz féllel 2014 márciusában kötött hitelmegállapodás szerint a hitelt 2025-ig lehet igénybe venni, a visszatörlesztését pedig legkésőbb 2026 márciusától meg kell kezdeni. A 2014 decemberében aláírt, a reaktorok tervezéséről-építéséről szóló (ún. EPC) szerződéseknek szentelt tárgyalások során ehhez kellett igazodni. Így végül alig több mint 11 év maradt összesen a projektre, benne a tervezés-engedélyezés (~4-5 év) és a kivitelezés-üzembe helyezés (~6-7 év) idejével.

Márpedig az utóbbi bizonyosnak tűnt, hogy nem lesz elégséges, hiszen az oroszok odahaza is 9-10 év alatt építenek fel hasonló blokkokat. Az engedélyezés pedig ismeretlen terep volt mindenki számára, és minden bizonnyal alulbecsülték az Európai Bizottság várható vizsgálatainak időigényét is, de legalábbis nem volt terv arra az esetre, ha ezek a vizsgálatok elhúzódnak.

Összességében az előkészítetlenség, átgondolatlanság, valamint az orosz fél dominanciája és az abból fakadó kényszerek már a kezdetekkor rányomták bélyegüket a projektre – mostanra pedig látványos problémákhoz vezettek.

Egyelőre 22 hónapnyi késést ismertek el hivatalosan, még 2017 októberében. Azt egyszerűen az uniós vizsgálatokra fogták, megfeledkezve arról az apróságról, hogy akkorra már az azoktól teljesen független hazai engedélyezések (környezetvédelmi engedély, telephelyengedély) is alaposan megcsúsztak. De még hátravolt az igazi feketeleves.

A létesítési engedélyt eredetileg 2017-re tervezték megszerezni – most pedig már 2019 van, és még be se nyújtották az engedélykérelmet. Az uniós vizsgálatok is hozzájárultak a késedelmekhez (a versenyjogi vizsgálat idejére stand-by-ra kellett tenni az EPC szerződés megvalósítását). De arról csönd van, hogy az orosz fél tavaly ugyan átadta a Paks II. Zrt-nek az engedélyezési dokumentációt, de az mégsem jutott el mindmáig az engedélyező hatósághoz, sőt, idén sem várják.

„Hiányos vagy silány minőségű”

Minden bizonnyal a dokumentáció egyszerűen alkalmatlan arra, hogy az alapján eljárjon az engedélyező Országos Atomenergia Hivatal. Már a felvonulási épületek engedélykérelmét is vissza kellett vonni, mert azok nem feleltek meg az előírásoknak – ez lehet a baj ezúttal is. Ezt előlegezte meg Aszódi is még tavaly nyáron, mondván, ha a Paks II. Zrt. a dokumentációt "mindenben megfelelőnek találja, benyújtja az Országos Atomenergia Hivatalnak."

Úgy tűnik tehát, nem találták „mindenben megfelelőnek”. Márpedig ez nem lehetett váratlan: ugyanerről tanúskodik az oroszok finn atomerőműves projektje (Hanhikivi) is, ahol a hatóság már évek küldözgeti vissza a nem megfelelő minőségű dokumentumokat az oroszoknak. Hogy a finnek elégedetlenek az oroszok felkészültségével, már régóta tudható volt.

Egyebek mellett ugyanezt olvasta Mártha Imre, a korábbi MVM-vezér Süli János Paks II. miniszter fejére tavaly novemberben:

"Az oroszok képtelenek európai uniós jogi környezetben atomerőművet engedélyeztetni, és az ehhez szükséges dokumentációt, terveket elkészíteni."

Mártha hiányolta az erre a problémára adott megfelelő magyar reakciót is, illetve kárhoztatta az oroszokkal kötött szerződéseket.

A reakcióhiány vagy -képtelenség már régóta szembetűnő: 2017-ben, amikor az uniós vizsgálatok lezárultak, a projekt őszinte felülvizsgálatára és a szükséges intézkedések meghozatalára nem került sor, helyette kommunikációs vesszőfutás következett.

2017 májusában, Süli kinevezésekor 16 hónapos késést ismertek be, ősszel ezt megtoldották még hat hónappal; de tűzoltásként gyorsan hozzátették, hogy igyekeznek megtalálni az elveszett idő visszanyerésének lehetőségeit. Ekkor beszéltek először arról, hogy a reaktorok üzembe helyezése is késni fog. Erre egy évet adtak meg, a projekt 22 hónapos csúszása ellenére.

Mivel az ütemterv már amúgy is feszített volt, ez merész vállalásnak tűnt. Érdemi előrelépések helyett azonban csak a zavaros kommunikáció folytatódott, mind a hitel felvételének, mind a projekt kezdetének időpontját illetően.

Utóbbinál különösen érdekes volt az ígérgetés: 2017 augusztusában Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin budapesti találkozója után 2018 januárjára ígérték az építkezés kezdetét, majd januárban februárra, természetesen hangsúlyozva, hogy az „ütemtervnek megfelelően”. Persze februárban sem történt semmi.

Az építkezés kezdetének céldátumáról ezután lassan elhalkult a találgatás magyar részről, a terepet a létesítési engedélyezésről szóló kommunikáció vette át egy ideig, az építkezés ügyében be kellett érnünk egy transzformátorállomás építésének nem különösebben felderítő képeivel.

Az orosz fél azonban nem hagyta annyiban: tavaly nyáron meglehetősen barátságtalan módon jelentették be, hogy a paksi építkezés legkésőbb 2019 októberében kezdődik. Hogy ebben miért lehettek ennyire biztosak, az nem világos. Mindenesetre, mivel az engedélyezés mindmáig nem indult meg, és az akár 15 hónapig (vagy felfüggesztés esetén akár tovább) is tarthat, nem sok esélyt látunk arra, hogy bejön a jóslat.

Reméljük, az Országos Atomenergia Hivatalra nem gyakorolnak nyomást az ilyen bejelentések.

Kinek is jó ez az egész?

Egyre több jel utal arra, ami már 2014-ben sejthető volt: az orosz fél uralja a projektet, a megkötött szerződések pedig nem képviselik megfelelően a magyar fél érdekeit. Ahogy Mártha Imre is alaposan kifejtette  Sülinek írt levelében:

„A paksi hitelszerződés magyar oldalról fércmunka, silány, nem a magyar érdekeket tartja szem előtt”; „a miniszter irodájában jelenleg lévő szerződéskupac egy orosz diktátum lett”.

Azt a problémát, hogy ha késnek a reaktorok (2026-27-es befejezési dátummal), akkor gond lesz a hitelszerződéssel, korábban elütötték annyival, hogy „Ha ilyen helyzet előállna, tudjuk majd kezelni, erre felkészültünk”.

A hogyant nem árulta el Aszódi Attila, pedig a kérdés nem egyszerű. A hitelszerződés szerint a törlesztést 2026-ban meg kell kezdeni, de egy szót sem szól arról, hogy mi történik, ha csúszik az építkezés.

A vitarendezésről pedig meglehetősen egyszerűen rendelkezik a megállapodás: választottbíróságról szó sincs, a két félnek le kell ülnie megbeszélni a problémákat. Márpedig ez egy olyan térben, ahol az egyik fél dominanciája adott, nem sok jóval kecsegtet.

Csak tavaly szeptemberre jutott el addig az ügy, hogy – egy parlamenti kérdésre adott, némileg összefüggéstelen válaszában – Süli János elismerte: a „pénzügyi” szerződés módosítása folyamatban van. Hogy ez meddig jutott, nem tudni. A magyar felet ősszel lekötötte a Süli menesztéséről, illetve a projekt befejezésének 2032-re való eltolásáról felreppent hírek cáfolata.

Mindenesetre a Roszatom mindezt figyelmen kívül hagyva decemberben bejelentette, továbbra is arra számítanak, hogy az építkezés akár már 2019-ben megkezdődhet. Orbán Viktor pedig idén januári sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy „a szerződéses feltételek módosítása nem tűnik szükségesnek”. Azaz még az is lehetséges, hogy egyelőre semmit nem sikerült módosítani a hitelmegállapodáson.

Beigazolódni látszik, amitől már 2014-ben tartani lehetett.

A késedelmek miatt hiába tekinthető felelősnek mindkét fél (a magyarok a projekt előkészítetlensége, az oroszok a nem megfelelő minőségű dokumentáció miatt), a vitás kérdések rendezése, a garanciák érvényesítése a rosszul megkötött szerződések miatt kemény dió. Miközben kérdés, hogy hány aknát rejtenek még a szerződések, az oroszok láthatóan nem törődnek sokat a magyar fél problémáival, és hajtanák a projektet.

Csak tovább csúszik, vagy le is áll?

Hogy miért kellett megválni Aszódi Attilától, és miért pont most? Valószínű, hogy a csúszások miatt gesztust kellett gyakorolni Moszkva felé, és erre belső és külső konfliktusai miatt az államtitkár tűnt a legalkalmasabbnak személynek. Az, hogy a miniszterrel mennyire jött ki, mellékes kérdés.

Sokkal fontosabb lehetett, hogy az államtitkár valószínűleg szakmai meggyőződése szerint képzelte el a projekt megvalósítását, és feltehetően ragaszkodott a megfelelő minőségű engedélyezési dokumentáció elkészítéséhez. Ez pedig egyre súlyosabb terhet jelenthetett a két félnek a késlekedések miatt egyre bonyolultabbá váló kapcsolatában.

A következmények megtippelésére nem vállalkoznánk. Valószínűleg el kell telnie néhány hónapnak, mire tisztul a kép: hogy az orosz fél elfogadja-e a magyarok áldozatát, a projektet pedig átütemezik, és módosítják a feltételeket, vagy ellenkezőleg, felgyorsulnak-e folyamatok az „akadékoskodó” Aszódi eltávolításával. Az mindenesetre biztosan kijelenthető: atomerőművek építése (és üzemeltetése) esetében a rugalmasság, a kompromisszumkészség, a folyamatok sürgetése (valamint a korrupció) a biztonság sírásója.

Persze talán mondani se kell: a kormánynak nem Aszódi utódját (és az orosz partner kegyeit) kellene keresnie, hanem meghallani és megérteni végre a szakemberektől jövő figyelmeztetéseket, illetve az intő jeleket.

A  Paks II. projekt vállalhatatlan, hiszen a feltételek nem adottak: a szerződések által kijelölt keretek rosszak; a magyar fél felkészületlen, alkalmatlan a projekt menedzselésére; az orosz fél nem tud teljesíteni az uniós viszonyok között; az atomenergia pedig vereséget szenvedett a megújulókkal szemben, a reaktorokat csak súlyos veszteségek árán lehetne felépíteni és üzemben tartani.

Racionálisan nézve, az Aszódi eltávolításához vezető tünetekből a projekt leállításának kellene következnie.

A nagypálya vége Tovább
A klímaválság az atomerőműveket sem kíméli

A klímaválság az atomerőműveket sem kíméli

Melegebb volt-e a Duna Paks alatt 30 Celsius-foknál vagy sem? Pont jókor vagy rosszkor romlott el a hőmérő? Le kellett volna állítani Paksot? És ha lesz Paks II. is, megfőnek-e a halak a Dunában?

Ezek a kérdések voltak a legizgalmasabbak Paks körül az elmúlt napokban. Sajnos a kérdések zömére nem tudunk választ adni, tekintettel arra, hogy ezek a közérdekű, azaz a nyilvánosság, a magyar emberek által jogosan várt információk csak korlátozottan állnak rendelkezésre.

_mg_6432.jpg

Szokatlanul alacsony vízállás a Dunán 2018. augusztusban. Mi lesz a Paks I. és Paks II. jelentette együttes hőterheléssel? Fotó: © DÖRGŐ Zsuzsi/Greenpeace

A klímaválság az atomerőműveket sem kíméli Tovább
Növekvő nyomás a magyar atomhatóságon?

Növekvő nyomás a magyar atomhatóságon?

A hírek szerint a napokban furcsa – vagy egyes értelmezések szerint inkább csak megszokott – lépéssel élt az orosz diplomácia Paks II. ügyében: amikor Oroszországban az orosz elnök és a magyar miniszterelnök megkezdte a megbeszélést, addigra az orosz sajtóval már közölték, hogy az orosz fél szerint jövő év október 27-ig el kell kezdődnie a paksi beruházásnak.

A lépés barátságtalanságát most hagyjuk, ahogy azt is, hogy ha valóban „minden menetrend szerint halad a beruházást illetően” – ahogy azt jó néhányszor olvashattuk az elmúlt években a magyar sajtóban –, akkor vajon mi szükség van az ultimátumszerű intézkedésre.

4880209744_bac3736482_z_d.jpg

Növekvő nyomás a magyar atomhatóságon? Tovább
Válasz az Országos Atomenergia Hivatal észrevételeire

Válasz az Országos Atomenergia Hivatal észrevételeire

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) reagált az általunk múlt héten nyilvánosságra hozott tanulmányra. Az elemzést a bécsi Természettudományi és Élettudományi Egyetem (Universität für Bodenkultur) Biztonsági és Kockázati Tudományok Intézete készítette arról, hogy – tekintettel a Finnországba és Magyarországra tervezett új orosz reaktorokra – milyen szintű biztonságot garantálnak számunkra a hazai jogszabályok, illetve a nukleáris biztonság felett őrködő hatóság, az OAH. A tanulmány eredményei alapján Magyarország jóval Finnország alatt teljesít a nukleáris biztonság terén, ami az új reaktorok engedélyezését illeti. Az alábbiakban közöljük a vezető szerző, dr. Nikolaus Müllner válaszait az OAH megjegyzéseire.

22593781762_6e71c83478_z.jpg

Válasz az Országos Atomenergia Hivatal észrevételeire Tovább
Képes-e a magyar atomhatóság egyszerre garantálni Paks I. és Paks II. biztonságát?

Képes-e a magyar atomhatóság egyszerre garantálni Paks I. és Paks II. biztonságát?

A hírek szerint Paks II. néhány hónapon belül benyújthatja a létesítésiengedély-kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). Vajon mennyire készült fel az OAH története legnagyobb feladatára? Van-e megfelelő mennyiségű és minőségű erőforrása, és elég biztos-e a háttere ahhoz, hogy csak a nukleáris biztonságot szem előtt tartva, legalább a finnországival azonos szinten lefolytassa magyar állam és a Roszatom beruházása ügyében az eljárást?

hu180704_paksii_boku.jpg

Képes-e a magyar atomhatóság egyszerre garantálni Paks I. és Paks II. biztonságát? Tovább
A függetlenség nem ismerhet kompromisszumokat

A függetlenség nem ismerhet kompromisszumokat

Egy, a napokban felröppent hír szerint tovább lazítanák Paks II. engedélyezését. Az időzítés beszédes: miközben a kormány szerint néhány hónapon belül megkezdődhet az új atomerőmű nukleáris biztonsági engedélyezése, újabb jogszabályváltozással igyekeznek lazítani az engedélyezés folyamatán még az utolsó pillanatokban is. Ez nem túl megnyugtató. Főleg, hogy a majdan eljáró hatósággal, az Országos Atomenergia Hivatallal (OAH) kapcsolatban már korábban is merültek fel aggodalmak.

 22171018339_0a316b61b1_z.jpg

Ki számít függetlennek?

A tervezett jogszabály olyan pontokat írná át, amelyeket utoljára tavaly decemberben igazítottak ki - és amelyeket eredetileg 2015-ben az engedélyezésre készülve tettek be az Atomtörvénybe. Ezek a módosítások első pillanatra nem feltétlenül tűnnek jelentősnek, mivel közvetlenül nem Paks II.-re vagy  az OAH-ra vonatkoznak, mégis figyelemre méltóak: azt szabályozzák ugyanis, hogy az engedélykérelem értékelésében mely független személyek és szervezetek milyen feltételekkel segíthetik a hatóságot.

Az eredeti, 2015-ös szöveg szerint az OAH-nak hivatalból kellett volna bevonnia független szakértő(ke)t. Tavaly december óta azonban a kérelmező (az engedélyt kérő cég) feladata gyakorlatilag, hogy készíttessen és csatoljon elvileg független szakértők vagy szakértői szervezet(ek) által készített véleményt az engedélykérelemhez. Most pedig éppen azt a részt módosítanák, hogy kik számítanak függetlennek a kérelmező Paks II.-től, illetve az építő Roszatomtól. Ennek értelmében innentől kezdve, az eddigiekkel szemben, már csak az lenne problémás, ha a szakértő a fenti két cég vezetőinek rokona, vagy a szakértői szervezet a cégek vagy vezetőiknek a tulajdona;

a cégek és a szakértők között gazdasági kapcsolat azonban mostantól nem minősülne összeférhetetlennek.

A kapkodást nehéz mire vélni, nem világos, miért van szükség arra, hogy egy ilyen súlyú ügyben, alig pár hónappal a folyamatok megkezdése előtt újra megváltoztassák a szabályokat. Hogy ez mennyire lazítás, vagy mennyire csak pontosítás, nyilván attól is függ, hogy mit lehet majd feltárni a részt vevő cégek, szakértők esetében. Azt azért elmondhatjuk, hogy az atomszakma igencsak szűkös, azaz a szóba jövő szakértők és szervezetek száma limitált, ezek pedig értelemszerűen jobbára az iparág megbízásaiból élnek. Így ez a szabályozás már egyértelműen felveti a függetlenség problémáját. Vajon mennyire szerencsés, ha egy szakértő(i szervezet) úgy lép fel az engedélyezés során függetlenként, ha amúgy már végzett munkát Paks II-nek?

És mi a helyzet a hatósággal?

A munkavégzés és a függetlenség kérdését korábban az OAH esetében már boncolgattuk. A kérdés az volt, hogy dolgozhatnak-e az OAH munkatársai Paks II-nek vagy sem. A K-Monitor által nyilvánosságra hozott szerződésekből ugyanis az derült ki, hogy Hullán Szabolcs, az OAH jelenlegi főigazgató-helyettese, valamint két további munkatársa még 2013-ban végeztek munkát az MVM Paks II. Zrt. számára.

Az OAH főigazgatója a nyílt levelünkre adott válaszában feltárta, hogy valóban megtörtént a munkavégzés, de nem látott benne kivetnivalót, mivel azt, szerinte, nem Paks II. engedélyezésével egyidőben, hanem azt megelőzően, és egyébként pedig a nukleáris biztonság növelése érdekében végezték:

“[...] munkatársaink egy olyan hazai szakmai együttműködésben vettek részt, amelynek célja egyértelműen a hazai nukleáris biztonság növelése volt a leendő új paksi blokkokkal szemben támasztott követelmények szigorítása és korszerűsítése útján. Bizonyára egyetért velem abban, hogy ez nem ellentétes, hanem éppen egybevágó az OAH és az egész ország érdekeivel és semmilyen módon nem veszélyezteti munkatársaim pártatlanságát és a nukleáris biztonság iránti feltétlen elkötelezettségét.”

Mi azonban még nem nyugodtunk meg ennyitől. Lehet, hogy a munkát akkor végezték, amikor Paks II. engedélyezése még nem kezdődött meg, azonban már akkor nyilvánvaló volt, hogy erre előbb-utóbb sor kerül (hiszen a munkavégzés maga is ezen kérdéskörhöz kapcsolódott). Tovább súlyosbítja a helyzetet ráadásul az a tény, hogy Paks II. tulajdonosa 2013-ban még az MVM volt, amely akkor is és most is Paks I. tulajdonosa. Azaz végeredményben

az OAH munkatársai egy olyan cég számára végeztek munkát, amelyik létesítményének felügyeletét, engedélyezését azzal egyidőben ellátták.

Az időbeli párhuzamosság e tekintetben tehát tagadhatatlanul fennáll. Az OAH a válaszában ezt mégis teljes mértékben ignorálja.

Továbbra is hangsúlyozzuk, hogy a szabályozó hatóság és munkatársainak függetlensége mind Paks II., mind Paks I. esetében kiemelten érzékeny kérdés, különösen, hogy jelen esetben Hullán Szabolcs az egyik érintett, aki az OAH főigazgató-helyetteseként felügyeli Paks I. és Paks II. nukleáris biztonsági engedélyezését.

A súlyosan veszélyes atomenergia használatának engedélyezésénél az összeférhetetlenségek tisztázása, a hatósági és szakértői függetlenség, és ilyen értelemben a lakosság biztonságának mindenek fölé helyezése nem ismerhet kompromisszumokat.

A függetlenség nem ismerhet kompromisszumokat Tovább
Paks, 2003. április 11.: egy atombaleset testközelből

Paks, 2003. április 11.: egy atombaleset testközelből

A csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb atomerőművi esetként tartották nyilván a Paksi Atomerőmű 2003-as üzemzavarát. Az üzemzavart az okozta, hogy a tisztítótartályt gyártó cég hiányos ismeretekkel rendelkezett az általa gyártott, tervezési hibákkal sújtott tisztítótartályának működéséről. Emellett erős kívánnivalókat hagyott maga után az erőmű, és az azt felügyelő Országos Atomenergia Hivatal biztonsági kultúrája is. A súlyos üzemzavart a helyszíni beszámolók alapján elevenítjük most fel. (A kiemelések tőlünk származnak.)

kazetta.jpg

Paks, 2003. április 11.: egy atombaleset testközelből Tovább
Mi lesz Paks I. és Paks II. kiégett fűtőelemeivel?

Mi lesz Paks I. és Paks II. kiégett fűtőelemeivel?

  • Még építeni se kezdték el nálunk a végleges tárolót. A szükséges pénz nagyobbik fele hiányzik.
  • Különben is: a világon még sehol sem sikerült megoldani a nagy aktivitású nukleáris hulladék végső elhelyezését.
  • A Paksi Atomerőmű szemetét és lebontását még a jövő század generációi(!) is fizetni fogják.
  • Az időtávok felfoghatatlanok (tízezer, sőt százezer évek), de a probléma folyamatos és kézzelfogható.

san_onofre_nuclear_generating_station_spent_fuel_pool_2014.jpg

Mi lesz Paks I. és Paks II. kiégett fűtőelemeivel? Tovább
Elbukott svédcsavar – továbbra sem létezik biztonságos atomszemét-tárolás

Elbukott svédcsavar – továbbra sem létezik biztonságos atomszemét-tárolás

Dacára annak, hogy az atomerőművek folyamatosan ontják magukból a kiégett fűtőelemeket, ezek hosszú távú tárolása máig nem megoldott sehol a világon. Ugyanakkor több országban kísérleteznek különböző technológiák alkalmazásával, abban a reményben, hogy mihamarabb megtalálják azt a megoldást, mellyel több százezer évig sugárzó atomhulladék biztonságosan tárolható a jövőben.

Svédország egyik reménysége volt ezen a téren az atomiparnak, itt ugyanis eléggé előrehaladott állapotban jártak a kutatások. Ez azonban egy január végi bírósági ítélettel erősen megkérdőjeleződött. A svéd Környezetvédelmi Bíróság ugyanis úgy határozott: nem adja meg hozzájárulását a végső nukleárisüzemanyag-tároló megépítésére.

nuclear-waste-1471361_960_720.jpg

Elbukott svédcsavar – továbbra sem létezik biztonságos atomszemét-tárolás Tovább