Úgy tűnik, mégsem „az évszázad üzlete” Paks II
Tegye fel a kezét az, aki biztosan tudja, hogy Magyarország felvett-e már akár csak egy eurónyi orosz állami hitelt is abból a 10 (vagy ahogy az idei első budapesti látogatásakor Vlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, akár 12) milliárd euróból, amiből a kormány a Paks II. projektet túlnyomó részt – vagy akár teljesen finanszírozni szándékozik! A jó válasz az, ha nem nyújtja a kezét. Akkor is, ha rémlik valami olyasmi, hogy Lázár János, Aszódi Attila, vagy az utóbbi fölé ültetett Süli János nyilatkozott valami olyasmit, hogy olyannyira minden rendben van, hogy az első részlet lehívása már szinte holnap megtörténik. Nos, erre – tudtunkkal – márpedig a mai napig nem került sor.
Több posztban is szóvá tettük már, mennyire zavaros a kormányzati kommmunikáció Paks II ügyében. Azt ugyan nehéz megmondani, hogy van-e szándékosság a kommunikációs zavarodottság mögött, de
a jelenség mindenképp ijesztő: miközben azt ígérik, hogy hamarosan belekezdenek a legalább 4000-5000 milliárd forintos beruházásba, a hitel felvételének lebegtetése nem kecsegtet sok jóval.
Az ugyanis vagy arról tanúskodik, hogy nem tudják kézben tartani a folyamatokat, vagy arról, hogy valamiért nem kívánnak érdemi tájékoztatást nyújtani a magyarokat alapvetően érintő kérdésben. Akárhogy is van, okunk van azt feltételezni, hogy a bizonytalankodásnak ára lesz, amit nekünk kell majd megfizetni.
A hitelről
A kormány 2014 márciusában állapodott meg az orosz kormánnyal arról, hogy Moszkva 10 milliárd eurós hitelkeretet ad a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítésére úgy, hogy a projekt kivitelezője az orosz állami mamutvállalat, a Roszatom lesz. A hitelkeretet e szerint Magyarország 2014–2025 között használhatja fel, melynek tőkerészét ezt követően, 21 év alatt kell visszafizetni úgy, hogy az első 7 évben a hitelösszeg negyedét kell kifizetni, a következő 7 évben 35, azt követően pedig 40 százalékot – egyenlő részekben. A kamatfizetés az első hitelrészlet lehívása után kezdődik úgy, hogy a kamatszámítás alapja a mindenkori tőketartozás. A blokkok működésbe lépéséig, de legkésőbb 2026. március 15-ig 3,95 százalékkal, azt követően 7 évig 4,5 százalékkal, majd a következő 7 évben 4,8 százalékkal, az utolsó hét évben pedig 4,95 százalékkal számolva. A megállapodás rögzíti: évente kétszer kell utalni (március 15-én és szeptember 15-én).
A hitelek lehívása annak ellenére nem kezdődött meg, hogy a szellemi tereprendezést előkészítő munkálatokra lehívott-elköltött orosz szakértői órákat éppen a minap toldották meg egy újabb adaggal. A Roszatom Szerviz nevű vállalat háromnapos alapozó oktatást tartott az állami MVM illetékes mérnökcégénél (MVM ERBE Zrt.) a Paks II-be szánt atomerőművi blokkról. Ezt a számlát is rendezni kell, ahogyan azt is, amiből januártól a felvonulási épületcsoport épül – erről éppenséggel a műszaki tréning első paneljével egy időben beszélt a tárca nélküli miniszter. De Süli János – és rajta keresztül a kormány – beismerte azt is, hogy a projekt máris 22 hónapos csúszásban van.
Ami az orosz hitel lehívását illeti: ígérgetésben eddig sem volt hiány. Visszaidézhető, ahogyan Lázár János az egyik 2015. májusi Kormányinfón elmondta: igenis megkezdődik az orosz hitelek lehívása, mivel „Magyarországgal szemben semmiféle kötelezettségszegési eljárás nincs, és még csak brüsszeli vizsgálat sincs”. Pedig valójában már volt, és 2016 februárjában éppen ez volt Lázár indoka arra, hogy miért csak „az év közepén kezdődhet meg a hitelkeret lehívása”, és júniusban, amikor beszámolt arról, hogy Brüsszel miatt nem nyúlnak a pénzhez, de
március 31-én már negyedmillió eurós rendelkezésre állási díjat kellett fizetni az orosz államnak.
Legutóbb az Aszódi Attila blogján megjelent magyarázkodást (hogy miért nem volt 2013-ban tender, és hogyhogy csak az oroszok technológiája volt hirtelen jó) vastagon aláhúzó cikk hívta ismét elő az orosz állami hitel lehívását. Egészen pontosan az, hogy bár a magyar kormány az orosz hitel lehívásába még nem kezdett bele, de erre „napokon, heteken belül" sor kerül.
De ugyanez az ígéret elhangzott már többször, azután is, hogy Bod Péter Ákos a Budapesti Corvinus Egyetem professzoraként februárban azt nyilatkozta: „nem éri meg az olcsó orosz hitel", és ezért szerinte nagyon ingatag a paksi beruházás. Ezzel együtt Lázár János ismét beígérte áprilisban, amikor azt közölte: az uniós engedélyek birtokában semmilyen akadályát nem látják az eddig elvégzett munkák kifizetésének, és az orosz hitelből a mintegy 30 milliárd forintnak megfelelő összeg lehívására „néhány héten belül sor kerül”. És hasonlóan nyilatkozott májusban Süli János is, bemutatkozó felelős tárca nélküli miniszterként, sőt ekkor
Aszódi az előtörlesztés lehetőségét is újfent elmagyarázta. Ez utóbbi azért meglehetősen groteszk felvetés annak tükrében, hogy a hitelből eddig lehívni se sikerült.
Az megint más kérdés, hogy másnap Varga Mihály gazdasági miniszternek kellett helyre tennie a dolgokat, mondván: szó sincs semmiféle újabb hitelről.
Augusztusban ismét a volt kormánybiztos sütötte el az ígéretfegyvert egy rádióműsorban, ahol elmondta, hogy ugyan eddig még egyetlen fillért sem fizettek ki az orosz fővállalkozónak a már elvégzett munkájáért, de ez hamarosan megtörténik – ezért is fontos, hogy lehívja a kormány az orosz hitel első részét. Ahogyan akkor is, úgy most is, szép lassan kicsúszik a kormány a maga jövendölte időkorlátból.
Az induláskor, és azóta is többször elővett (tavaly februárban például Orbán Viktor tolmácsolásában, a múlt héten pedig a Moszkvában vizitelő Szijjártó Pétertől visszahangzó)
kijelentés, miszerint ez a nukleáris projekt Magyarország számára „az évszázad üzlete”, rég megdőlt. A már elismert csúszás mellett azt is szem előtt kell tartani, hogy a 2014-ben aláírt hitelszerződés feltételei alapján mindez csak a magyar fél kockázatát növeli, mivel
akkor is fizetni kell a hitelrészleteket (és a piacinál ma már jóval kedvezőtlenebb kondícióval rendelkező hitelkamatokat is), ha 2026. március 15-re nem érnek az építkezés, beüzemelés végére.
A hitellehívás elodázásának két oka lehet. Az egyik, hogy az orosz fél – minden megnyugtatónak szánt kommunikációs manőverük ellenére – egyelőre nem tudja rendelkezésre bocsátani a szükséges pénzmennyiséget. Még tavaly tavasszal jelent meg a Wall Street Journalon egy cikk arról, hogy a még Lenin által alapított Vnyesekonombankot (VEB) Putyinnak meg kellene mentenie a csődtől. A VEB az orosz-magyar kormányközi hitelfinanszírozásban az orosz oldal képviselője, vagyis ennek a banknak kellene a 10 (vagy 12) milliárd eurós hitelt biztosítania a paksi építkezéshez úgy, hogy csak tavaly közel 5 milliárd euróra lett volna szüksége a pénzintézetnek ahhoz is, hogy az éppen lejáró adósságait valahogy rendezni tudja. A bank kapott új vezetést, meg ígéretet, de újabb hírek – sem a megmenekülésről, sem a bedőlésről – nem jelentek meg a VEB-ről.
Ezzel együtt is a másik ok látszik jóval valószínűbbnek: az, hogy a magyar kormány úgy gondolja, talán mégsem olyan jó a 2014 tavaszán kialkudott pénzügyi konstrukció. Az oroszok hitele 4,5-5 százalékos kamattal ketyeg, míg a magyar állampapírokért van, hogy már kamatot sem fizetnek. A volumen, mely ma alsó hangon is 3100 milliárd forint, ugyanakkor nem kevés – ezt nehéz volna a piacon egy 30 éves futamidejű hitel kiváltásában érvényre juttatni.
Paks II-ről mi már kimutattuk, hogy veszteséges beruházás lesz – és az új erőművet, ha megépül, további évi százmilliárdokkal kell majd támogatni, hogy a vállalat ne menjen csődbe. Lehet, hogy a pár éve még óriási üzletként kommunikált hitel felvételének lebegtetése arra utal, hogy a veszteségesség kockázatát kezdik a döntéshozók is felismerni? Mi annyit tudunk ajánlani, merjenek Paks II-ről racionális döntést hozni és állítsák le az egész projektet, amíg nem lesz még több bizonytalanság a projekt körül és nem nő még nagyobbra a várható anyagi veszteség.
