Fukusima óta vizsgálják a világban, de nálunk eddig nem nagyon esett szó róla, hogy mekkora plusz kockázatot jelenthet, ha a meglévő négy reaktor mellé még két további épül.
Kockázata minden építkezésnek van. Ha azonban egy atomerőmű reaktorházának építéséről van szó, a kockázatok – bármilyen minimálisak is – sokszorosan komolyan veendők. Egy hónapja csak, hogy megírtuk, mi a valódi rizikója a Paks 4. reaktor süllyedésének. Az Átlátszónál azóta megint újabb információk jelentek meg a Paks II. telephely vs. földtani törésvonalak összefüggésben. Meglepő módon azonban e kockázati tényezőket mindig külön-külön kezelik és magyarázzák. Ami azért különös, mert a kockázatok éppen e területen nem egymástól elszigetelten, önállóan léteznek, sőt: a legkülönbözőbb kockázatok is hatással vannak-lehetnek egymásra; jellemzően további plusz kockázatokat generálva.
Fukusimáig nem volt érdekes
Ha minden rendben volna a Paksi Atomerőművel (de mint az a fentebb idézettekből látszik: nincs), akkor is: az már önmagában kockázati tényezőként jelentkezik, hogy Paks II. a Paks I. négy működő reaktorának tövébe épülhet. Ez mind a régi, mind az új atomerőműre nézve kockázatnövelő tényező, olyan rizikó, ami a fukusimai atomkatasztrófa után került az érdeklődés középpontjába.
A kérdést elméleti oldalról megközelítve: nyilvánvaló, hogy ha növeljük a reaktorok számát egy telephelyen, akkor az nagyobb nukleáris baleseti veszélyt eredményez, hiszen az egyes egységek balesete hatással lehet a többi reaktorra, egyetlen ok is járhat több reaktor meghibásodásával, ráadásul annak kockázata is megvan, hogy egy baleset során több radioaktív anyag szabadulhat ki, mintha csupán egy reaktor működne az adott területen.
Ráadásul baleset esetén megnehezül a helyzet kezelése, és több hulladék keletkezhet. További kockázatokhoz vezet, hogy több reaktor esetében több a kiégett nukleáris üzemanyag is - melynek hosszútávú elhelyezése máig nem megoldott sehol a világon, ezért többnyire az atomerőművek mellett tárolják őket. Mindezt 2011 márciusában sajnos az élet is visszaigazolta a Fukusima négy legöregebb reaktorával történt katasztrófában.
Egyszerre „soha nem kerülnek bajba”?
A Greenpeace 2014-ben készült OUT OF AGE jelentésében többek között az olvasható ,hogy a fukusimai nukleáris katasztrófa megmutatta: egyetlen külső esemény egyidejűleg több reaktort is veszélyeztetni tud. Az atomerőmű katasztrófájának oka nem csupán a térséget, és benne az erőművet ért szökőár csapása. A helyzet súlyosságához nagymértékben hozzájárult a közösen használt infrastruktúra is.
A nukleáris ipar egészen a fukusimai reaktorok leolvadásáig úgy gondolta, hogy inkább előnyös, ha egy telephelyen egynél több reaktor működik. A logika ebben az volt, hogy az egyik reaktor vészhelyzetének kezelését a többi reaktorral közös felszerelése, személyzete, vészhelyzeti áramellátása segítheti.
Magyarán: abban bíztak, hogy a reaktorok egyszerre
„soha nem kerülnek bajba”.
Ebben viszont egy dolog hibádzik: az egyik reaktort érő súlyos baleset a telephely többi reaktorára is negatív hatásokat gyakorolhat.
A gyakorlatban a több blokkhoz csatlakoztatott, vagy váltakozó működésre tervezett biztonsági rendszerek káros hatásúak lehetnek. Előfordul, hogy az alkatrészek és rendszerek (mint pl. víztározók, csővezetékek és szivattyúk) közös használatával az alrendszerek elégtelen kapacitását, vagy nem kellő számú redundanciáját igyekeznek kompenzálni. Ez meghibásodások, balesetek esetén növelheti a kockázatokat.
A külső veszélyek pedig az egy telephelyen lévő reaktorok azonos összetevőinek, alkatrészeinek egyidejű meghibásodását okozhatják. Ez történt a Fukushima Daiichi erőműben, amikor a szökőár miatt a hűtőrendszerek szivattyúállomásai és a helyszíni vészhelyzeti dízelgenerátorok nagy része megsemmisült, így a négy reaktor áramellátás nélkül maradt. A videón is rögzített hidrogénrobbanás pedig azért a 4-es reaktor feletti felépítményt vetette szét, mert a 3. és a 4. blokk közös kéményt használt a súlyos balesetek esetére működésbe lépő légtelenítő rendszerben, de a 3-as reaktorban keletkező hidrogén a közös szellőztető-rendszeren keresztül a 4 egység reaktorépületébe jutott – előidézve így a robbanást. Az egy helyen épített több reaktor közötti interfészek súlyos helyzetben tehát kiszolgáltatottabbá tehetik az erőművet.
Nem csak a cunami
A kanadai Ontarioban a Darlington, Pickering és Bruce nukleáris erőművek ugyancsak több (4-8) reaktorral üzemelnek. Az ennek kockázatait is számba vevő jelentésünk szerint Ontario atomerőművei a fukusimai reaktoroknál is nagyobb kockázattal működnek, mivel az építésük során egy sor nukleáris biztonsági rendszert „közös használatúként” építettek meg - hogy pénzt takarítsanak meg.
Közös költség
Hogy mindez hogyan kapcsolódik Pakshoz? A két atomerőműnek egy helyre való telepítése miatt ugyancsak előfordulhatnak súlyos kockázatokat jelentő kölcsönhatások - még akkor is, hogy több évtizedes különbséggel épülő, eltérő technológiájú blokkokról van szó. Pakson most is van közös használatú infrastruktúra, például a hűtővízellátó rendszer; a jelenlegi tervek szerint pedig Paks II-t ugyanazon a hidegvíz-csatornán keresztül látnák el hűtővízzel. Ez számos kérdést felvet, például az építkezés során a csatornán is terveznek munkálatokat végezni (mélyítés, bővítés), ami kihathat a négy régi blokk üzemére is.
Az építkezésnek amúgy is számos hatása lehet a régi blokkok üzemére (ld. pl. a süllyedés problémáját), a közös üzemelés során esetlegesen bekövetkező balesetek tekintetében pedig ugyanazok a kérdések adódnak, mint bármelyik, több blokkot üzemeltető atomerőmű esetében. Mindezek némi fejfájáson túl kötelezettségeket, azaz munka- és anyagi terheket rónak Paks I-re is.
Arra gondolni sem merünk, hogy ne gondoskodnának kellőképpen ezeknek a rizikófaktoroknak a kiküszöböléséről, hiszen ez Paks I. és Paks II. különálló kockázatait növelné tovább. Mint föntebb írtuk: egy atomerőmű esetén fellépő kockázatok – bármilyen minimálisak is – sokszorosan komolyan veendők. A komolyan vételnek azonban ára van, a költségek pedig tovább növelik Paks II számláját.
