- Még építeni se kezdték el nálunk a végleges tárolót. A szükséges pénz nagyobbik fele hiányzik.
- Különben is: a világon még sehol sem sikerült megoldani a nagy aktivitású nukleáris hulladék végső elhelyezését.
- A Paksi Atomerőmű szemetét és lebontását még a jövő század generációi(!) is fizetni fogják.
- Az időtávok felfoghatatlanok (tízezer, sőt százezer évek), de a probléma folyamatos és kézzelfogható.
A kiégett fűtőelemek pihentetőmedencéje az egykori San Onofrei Atomerőműben (Egyesült Államok). Fotó: NRC, via Wikimedia Commons
Az 1990-es évek elején a Paksi Atomerőmű kiégett fűtőelemeit egyszerűen visszaszállították a Szovjetunióba, majd Oroszországba – hiszen azok biztonságos elhelyezéséről, de megfelelő védelméről se tudott Magyarország gondoskodni.
1998-ban azonban leállt a kiégett fűtőelemek exportja. Egyrészt amúgy is drága volt, másrészt az atomszeméttel Oroszország sem tudott mit kezdeni. A fűtőelemek reprocesszálása során (amit Oroszországban a katasztrófák és az üzemi kibocsátások miatt súlyosan szennyezett környezetben működő Majakban végeznek) keletkező maradékokat, hulladékokat egy orosz legfelsőbb bírósági döntés értelmében vissza kellett volna szállítani Magyarországra. Így pedig már egyszerűbbnek tűnt idehaza keresni lerakóhelyet.
Miből?
A Szovjetunióba, majd Oroszországba 1989–1998 között a hivatalos közlések szerint összesen 2331 db kiégett üzemanyagköteget szállítottak vissza. Húsz éve azonban a nem sokkal korábban életbe lépett magyar Atomtörvény létrehozta a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapot (KNPA). Ez elvileg a mindenkori költségvetésben elkülönített pénzalap, mely kifejezetten „a radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének, a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásának és a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárásának, továbbá a nukleáris létesítmények leszerelésével összefüggő feladatoknak a finanszírozását" biztosítja.
Leegyszerűsítve: a KNPA egy olyan „persely”, melybe évtizedeken keresztül jelentős összeget fizet be a saját nyereségéből a Paksi Atomerőmű annak érdekében, hogy az üzemelés, illetve az atomerőmű majdani lebontása során keletkező radioaktív hulladékokat, illetve a kiégett fűtőelemeket legyen miből eltemetni.
2015-ben történt egy (végül szerencsére hamvába holt) kísérlet arra, hogy megdézsmálják a ma mindegy 280 milliárd forintos – évi 15-20 milliárd forint közötti összeggel gyarapodó – perselyt. De ez még a kisebbik baj. Az igazi probléma a KNPA-val, hogy ahogyan az már 2015-ben is világosan látszott:
rengeteg plusz pénzt kellene becsatornázni az Alapba ahhoz, hogy a szükséges tároló építésére és üzemeltetésére majdan ne kelljen százmilliárdokat sürgősséggel betenni.
Márpedig ez a helyzet azóta is: a radioaktív hulladékokat kezelő állami cég (RHK Kft.) korábban 2130-ig (kettőezer-egyszázharmincig) hirdetett menetrendjében a hulladékkezeléshez és az atomerőmű lebontásához szükséges költségeket 1650 milliárd forintra tette, miközben a Paksi Atomerőmű leállításáig (azaz 2037-ig) csak 786 milliárd forintot fog összesen befizetni.
Vagyis a mintegy 860 milliárdos hiány miatt akkor is generációkon át fizetni kell majd a Paksi Atomerőmű szemetéért és lebontásáért, amikor annak működése egyébként már rég a feledés homályába veszhetne.
Ez a jelenség egyébként nem valamiféle hungarikum. Két éve kiszivárgott egy munkadokumentum, melyben az Európai Bizottság arra jutott: rengeteg pénz hiányzik ahhoz, hogy az európai atomerőműveket le tudják szerelni, és a keletkező nukleáris hulladékokat tárolni tudják a tagországok – a jelenleg erre elkülönített 150,1 milliárd eurónál 118 milliárddal többre lesz szükség.
A költségek megbecslése amúgy is alapvető probléma. Például a Paksi Atomerőmű leszereléséhez ma szükségesnek tartott 387 milliárd forintos (~1,25 milliárd euró) költséget érdemes a paksiakkal azonos reaktorokat is tartalmazó német greifswaldi erőműre kalkulált 6,6 milliárd eurós összeggel összevetni. Az összehasonlítás ugyan nem lehet teljes, de így is érdekes, hogy Németországban ezek szerint nagyságrendileg 2,5-szer annyi pénzt szánnak egy reaktor leszerelésére, mint nálunk.
Száraz tároló. Fotó: NRC, via Wikimedia Commons
Hová és hogyan?
A Bátaapáti közelében működő magyarországi létesítmény a paksi atomerőmű kis és közepes aktivitású hulladékát fogadja. Nincs abban sok megnyugtató, hogy tavaly év végén bejelentették: vasbeton helyett vékony lemezkonténerekbe rakják ezentúl az itteni hulladékot.
De ennél is fontosabb, hogy a nagy aktivitású nukleáris hulladék (például a kiégett fűtőelemek) elhelyezése nem megoldott.
Nemcsak nálunk nem, hanem eddig sehol a világon nem került még sor erre, sem Németországban, sem az Egyesült Államokban, ahogy Franciaországban, Finnországban vagy Japánban sem. Sőt egy 2018. januári svédországi bírósági döntés arról tanúskodik, hogy az iparág által ígért technológia sem fog beválni.
Az általános elképzelés szerint a kiégett üzemanyagokat ún. mélygeológiai tárolóban helyeznék el, azaz több száz méter mélyen a felszín alatt, egy stabilnak és megfelelően „vízzárónak” bizonyuló kőzettestben, a kiégett üzemanyagot többszörösen „becsomagolva”. Az időtáv felfoghatlatlanul hosszú: több százezer évig kellene biztosítani a csomagok szivárgásmentességét és a tároló sérthetetlenségét. Svédország egyik reménysége volt ezen a téren az atomiparnak, itt ugyanis eléggé előrehaladott állapotban jártak a kutatások.
Azonban 2018 januárjában a svéd Környezetvédelmi Bíróság úgy határozott, hogy nem adja meg hozzájárulását a végső nukleárisüzemanyag-tároló megépítésére, mivel szakértők szerint gond lehet a tárolóedényekkel. A kiégett fűtőelemeket tartalmazó rézkonténerek ugyanis akár ezer év letelte előtt elkezdhetnek szivároghatni, miközben a nukleáris hulladékok kezelésével foglalkozó társaság (SKB) szakemberei azt állították, hogy ilyesmi egymillió év alatt legfeljebb egy konténernél fordulhat elő.
Mivel más országokban is – és itthon is – a rézkonténeres technológiában gondolkodtak, a svéd döntés érzékenyen érinti az összes hasonló projektet.
A nagy aktivitású nukleáris hulladék kérdése Magyarországon is megoldásra vár. Akkor is, ha a kormány és a hivatalok szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy a Boda környékére tervezett mélygeológiai tároló képes lesz megoldani a mi problémánkat. És nem csak azért, mert az eredetileg hivatalosan megjelölt 2047-es indítási időpontra nem lesz meg, és immár 2064 a terv. Addig – vagyis „egyelőre” – a nagy aktivitású nukleáris hulladékot Pakson helyezik el.
Paks I. kiégett kazettáit az elméletileg 50 évi működésre tervezett Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) fogadja be. Ez egy speciális konténerraktár-rendszer, melyben összesen már most több mint 9 ezer kiégett fűtőelem van. A Paks II.-re tervezett reaktorok fűtőelemei azonban hosszabbak és nehezebbek is lesznek Paks I. fűtőelemeinél – így azokat a jelenlegi KKÁT biztosan nem tudja majd fogadni.
És még Paks II. szemete is
Paks II. vonatkozó részeiről egyelőre semmilyen megalapozott és bizonyított állítás nem jelent meg, így azt sem tudni, hogy a Paksi Atomerőműnél 20 százalékkal nagyobb névleges összteljesítményűre tervezett két reaktor kiégett kazettáit hol helyeznék el. (Paks I. kis és közepes aktivitású hulladékát már most is Bátaapátiba szállítják.)
És bár részletes kutatásokról és felmérésről hír sincs, az eredeti kijelentéstől eltérően (mely szerint Bátaapáti a Paksi Atomerőmű eredetileg tervezett 30 évnyi kis- és közepes aktivitású hulladékát képes befogadni) ma már azt állítják, hogy az üzemidő meghosszabbításból adódó plusz 20 évnyi hulladék is elfér ott, mi több: Paks II. 60 évnyi szemete is be fog férni oda. Az, hogy ez miként vált lehetségessé, nem világos, az RHK honlapja legalábbis nem is tesz említést a bátaapáti létesítményt bemutató oldalán a kérdésről.
Paks II. Környezeti Hatástanulmányában először szinte konkrétum sem volt kiégett üzemanyagokról. A KHT készítői arra hivatkoztak, hogy akár ideiglenes tárolóról, akár végleges tárolóról van szó, az külön környezeti hatástanulmányt igényel, illetve eljárásköteles tevékenység lesz – ergo: most ezzel nem is nagyon kell foglalkozni. Végül az ideiglenes tároló kérdésében került egy kiegészítés a KHT-be, de abban se volt túl sok köszönet.
Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a KHT tanúsága szerint a Paksi Atomerőmű 4. blokkja és Paks II. 1. blokkja közé akarták beszorítani azt az átmeneti tárolót, amely akár évtizedekig tárolná a kiégett fűtőelemeket.
Ez sem biztonsági, sem szervezeti szempontból nem tűnik optimális megoldásnak: a KKÁT-t pl. az erőmű területének szélén, attól teljes mértékben elválasztott telephelyen üzemelteti az RHK. És ez még mindig csak az ideiglenes tároló kérdése!
Szóba került az is, hogy a kiégett üzemanyagokat Oroszországba szállítanák. Azonban ez sem jelentene megoldást: az orosz fél vagy reprocesszálást, vagy átmeneti tárolást vállalt, utóbbit annyi időre, amennyi ideig tőlük vásárolnánk az üzemanyagot. Utána visszaszállítanák hozzánk a kiégett kazettákat. Ha reprocesszálásra kerülne sor, akkor az abból visszamaradó nagy aktivitású hulladékokat kapnánk vissza, amelyek végleges elhelyezéséről ugyancsak gondoskodni kellene.
Tároló pedig, értelemszerűen, nincs. A végleges „atomtemető” ügye most úgy áll, hogy az RHK irányításával a Pécs melletti Bakonya térségében újabb kutatófúrást végeztek, és azt állítják, hogy a nagy aktivitású vagy hosszú élettartamú radioaktív hulladék elhelyezésére a Bodai Agyagkő megfelelő befogadó kőzet lehet. Az évekkel ezelőtt kijelölt helyszínen, 5-900 méteres mélységben kialakítandó egy-másfél négyzetkilométeres tároló létesítése azonban még egyáltalán nem kezdődött el, és az is kérdés, hogy valaha elkezdődik-e.
Azt, hogy a nagy aktivitású nukleáris szemét elhelyezése mekkora probléma, jól mutatja, hogy a 2003-as paksi üzemzavar törmelékeitől hogyan szabadult meg Magyarország.
Az üzemzavarban összetört 30 üzemanyag-kazetta anyagát 42 speciális tokban helyezték el. Ezek eltakarítása 2014-ben úgy történt meg, hogy az éppen háború sújtotta Ukrajnán keresztül vonatoztatták el az orosz célállomásra az anyagokat.
Miközben a Paksra új kazettákat szállító atomvonatot biztonsági okokból egyszerűen visszatartották az oroszok, a magyar fél a tokozott, sérült elemeket EU-jogszabályok megsértésével indította útnak ezt az atomvonatot.
Paks II.-vel a problémák száma és súlya nyilván növekedni fog. És akkor költségekről, a finanszírozás kérdéseiről, garanciáiról még nem is beszéltünk.
