A hírek szerint Paks II. néhány hónapon belül benyújthatja a létesítésiengedély-kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). Vajon mennyire készült fel az OAH története legnagyobb feladatára? Van-e megfelelő mennyiségű és minőségű erőforrása, és elég biztos-e a háttere ahhoz, hogy csak a nukleáris biztonságot szem előtt tartva, legalább a finnországival azonos szinten lefolytassa magyar állam és a Roszatom beruházása ügyében az eljárást?
A Greenpeace felkérésére a bécsi Természettudományi és Élettudományi Egyetem (Universität für Bodenkultur) Biztonsági és Kockázati Tudományok Intézete tanulmányt készített arról, hogy – tekintettel a Finnországba és Magyarországra tervezett új orosz reaktorokra – milyen szintű biztonságot garantálnak számunkra a hazai jogszabályok, illetve a nukleáris biztonság felett őrködő hatóság, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH). A tanulmány eredményei alapján Magyarország jóval Finnország alatt teljesít a nukleáris biztonság terén, ami az új reaktorok engedélyezését illeti. A részletes megállapítások itt érhetőek el.
A kutatás elvégzését azért tartottuk fontosnak, mivel az OAH előtt olyan feladat előtt áll, amiben nincs tapasztalata: eddig döntően Paks I. felügyeletét kellett ellátnia, új atomerőmű engedélyezésére az elmúlt évtizedekben azonban értelemszerűen nem került sor Magyarországon.
A nukleáris létesítményeket felügyelő hatóságok magas színvonalú működése és függetlensége alapvető érdeke minden országnak, ahol ilyen létesítmények (pl. atomerőművek, radioaktívhulladék-tárolók) működnek. A nukleáris biztonság garantálása okán megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerőállománnyal és egyéb erőforrásokkal kell ellátni őket. Ezen felül a hatóságnak és a munkatársainak az általuk felügyelt intézményektől való függetlensége mindenkor biztosítottnak és egyértelműnek kell lennie.
Az OAH-val függetlenségét, működését illetően azonban már korábban is merültek fel problémák. Itt most ezeket a problémákat, kérdéseket, aggályokat – amelyekre a tanulmány, módszertanának köszönhetően, nem, vagy csak részben térhetett ki – vesszük sorra; helyenként ugyancsak a finn helyzettel összehasonlítva, különös tekintettel Paks II. idén őszre ígért engedélyezésére.
Felügyelet
Az OAH felügyeletének kérdése régi, visszatérő probléma. A hatóság mint kormányhivatal felügyeletét a kormány egyik tagjának kell ellátnia. Ma ez a szerepkör az energiaellátásért felelős miniszterre hárul (azaz Palkovics László innovációs és technológiai miniszterre). Ez nem szerencsés helyzet: a nukleáris biztonság és az energiaellátás értelemszerűen konfliktusban állnak egymással (hiszen előfordulhat a helyzet, ahol a biztonsági érdekek inkább a reaktor(ok) leállítása mellett szólnának, ez pedig nehezen hozható összhangba az energiaellátásért viselt felelősséggel).
A probléma nem új keletű: mindössze 2003–2008 között látták el más portfóliójú miniszterek a feladatot. A rossz nyelvek szerint azért került el 2003-ban a gazdasági és közlekedési minisztertől, mert az akkori kormány attól tartott, hogy az ország közelgő uniós csatlakozása után a felügyeletből adódó konfliktushelyzetet negatívan fogja értékelni az Európai Bizottság. Így először a belügyminisztert, majd 2004-től az igazságügy-minisztert bízta meg a miniszterelnök a feladattal, ami végül 2008-ban, egy újabb kormányátalakítás után, különösebb indoklás nélkül került vissza az energetikáért felelős közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez, és maradt is ott utódainál is (a nemzeti fejlesztési, majd az innovációs és technológiai miniszternél).
Külön érdekességként emelném ki, hogy míg régebben az OAH feladatát és hatáskörét szabályozó kormányrendelet (114/2003. (VII. 29.)) kijelentette, hogy „Az OAH működését a miniszterelnök által kijelölt miniszter tárcafelelősségtől függetlenül felügyeli”, alátámasztandó az érvelést, miszerint tulajdonképpen akkor sincs konfliktushelyzet, ha az energiaellátásért felelős miniszter felügyeli az OAH-t, ma már ennek nyomát sem találjuk a korábbi helyét átvevő rendeletben (118/2011. (VIII. 11.)) vagy más jogszabályban.
Ki dolgozhat kinek?
Nemrég a blogunkon mutattuk be, hogy az OAH munkatársai dolgoztak Paks II.-nek, és hogy ez legalábbis felvet kérdéseket, az OAH válaszait pedig nem tartjuk minden szempontból kielégítőnek. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az ország nukleáris biztonságát felügyelő hatóság szakemberei nem lehetnek semmilyen formában érdekeltek egy olyan atomerőmű-építési projektben, amelyről dönteniük kell (de legalábbis már a gyanú felmerülése is káros lehet), és nem lehetnek munkakapcsolatban egy már működő, általuk felügyelt atomerőmű tulajdonosával. Az OAH esetében alapvető követelmény, hogy az általuk felügyelt intézményektől való függetlenségük mindenkor biztosított és egyértelmű legyen, és a munkatársak feddhetetlenségén ne essen csorba.
Létszám és határidők
Ami Paks II. engedélyezését illeti, a tanulmány feltárja, hogy a megfelelő számú és képzettségű munkaerő biztosításával gondjai vannak vagy lehetnek az OAH-nak. Ezt tulajdonképpen a hatóság is elismerte: egy idén márciusi közleményük szerint Paks II. engedélyezéséhez igazítják a munkájukat, és felvetik, hogy átcsoportosításra és túlmunka szervezésére lesz szükség – ami jó eséllyel arra utal, hogy létszámproblémával küzd a hivatal.
Önmagában sem különösebben megnyugtató, hogy az OAH munkatársainak túlórák vállalásával kell teljesíteniük a felelősségteljes munkájukat. Különösen, hogy – amire a tanulmány is rámutat – határidőhöz kötött, mennyi ideje van a hatóságnak elbírálni az engedélykérelmet. Könnyű belátni, hogy ez a körülmény (ami a tanulmány szerint szokatlan a világban) nyomást helyez a hatóságra, amikor több százezer oldalnyi szöveg alapján kell véleményt mondani és határozatot hozni a reaktorok megépíthetőségéről. Az időkényszerből fakadó nyomás meglétét, indirekten ugyan, de az OAH is elismerte: „A jogszabályokban meghatározott ügyintézési idők betartása érdekében az OAH szakértői jelentős túlmunka mellett értékelik az új blokkal kapcsolatos engedélykérelmeket.”
Ha figyelembe vesszük, hogy a Paks II.-projekt immár bevallottan 22 hónapos csúszásban van, és a beruházó magyar állam szeretné „a legtöbb időt visszanyerni”, a nyomás még növekedhet is a hatóságon. Elég az atomtörvény egy, idén év elején életbe lépett módosítását nézni. A korábbi változattal ellentétben immár a beruházó nyújthatja be az engedélykérelem elbírálásához szükséges független elemzéseket (13. §). Ez pedig úgy kapcsolódik ide, hogy eddig az OAH-nak kellett megrendelnie ezeket a vizsgálatokat, amelyek elkészülte „az ügyintézési határidőbe nem számít[ott] bele” – azaz az engedélyezés a vizsgálatok készítésének idejére leállt.
Az új megoldással azonban kikerült ez a rész az atomtörvényből – tehát még abban az esetben is, ha az OAH valamiért szükségét látja további elemzések elkészítésének, az óra immár a hatóság számára ketyeg. Az időnyomás tehát tovább nőtt a hatóságon, ami fokozott kényszerhelyzetet teremthet.
Fontos érteni, hogy mindez nemcsak Paks II.-nél okozhat gondokat, hanem akár Paks I.-nél is. A működő atomerőművet az OAH-nak természetesen Paks II. engedélyezése közben is felügyelnie kell. Értelemszerűen merül fel a kérdés, hogy a szükségesnél alacsonyabb létszám, és a közelebbről egyelőre meg nem magyarázott átcsoportosítás és túlmunka milyen formában érintheti a Paks I.-gyel kapcsolatos munkát.
Szakmai hiba vagy a függetlenség hiánya?
Máig nem világos, hol csúszott el az atomtörvény 2016. decemberi, az Európai Bizottság által végül visszavonatott módosítása. A szöveg ugyanis indokolatlan beleszólást biztosíthatott volna a kormánynak a nukleáris biztonsági engedélyek terén azzal, hogy jogot adott a kormánynak annak meghatározására, hogy milyen feltételekkel lehet eltérni a hatóság által kiadott határozatokban foglaltaktól épülő atomerőművek esetében. Az OAH tavaly januárban megvédte a módosítást, mondván, azt „az OAH kezdeményezte, annak előkészítésében részt vett, szakmailag megalapozottnak tartja.” Az Európai Bizottság tavaly tavasszal mégis úgy találta, hogy az csökkenti a hatóság jogkörét, és ennek hatására a Parlament végül felülírta a jogszabályt.
Karakán kiállás?
Ami kifejezetten izgalmas kérdés: hogyan fog viselkedni a magyar hatóság, ha problémát talál? Példák állnak rendelkezésre Finnországból: a Hanhikivibe reaktort építeni tervező, finn–orosz tulajdonú céget, a Fennovimát, illetve a reaktort szállító, a Roszatomhoz köthető orosz beszállítókat komoly gondok jellemzik. Ez onnan derült ki, hogy a finn nukleáris hatóság, a STUK ezeket nem hallgatja el.
A STUK beszámolt például arról, hogy
- gondok vannak a biztonsági kultúrával a Fennovoimánál;
- „hiányos vagy silány minőségű” terveket kaptak;
- a Roszatomnál tapasztalt munkaerőhiány az oka annak, hogy csak késve tudta a cég benyújtani a dokumentációt a STUK-nak;
- vagy akár olyan „apróságokról” is, mint amikor egy oroszországi atomerőműre vonatkozó dokumentáció másolatát küldték meg a STUK-nak a hanhikivi reaktorról szóló tervek helyett.
Hogy az OAH miről hogyan fog kommunikálni, azt természetesen előre nem lehet megmondani. Mindenesetre amikor tavaly decemberben a paksi felvonulási épületekre vonatkozó engedélykérelmet Paks II. visszavonta, a cég közleményéből kiderült, hogy komoly minőségi problémák vezettek a döntéshez; az OAH a híradásában azonban nem tartotta szükségesnek, hogy kitérjen a visszavonás okára.
Összességében úgy látjuk: miközben az OAH története legnagyobb feladata előtt áll, komoly aggályok és válaszra váró kérdések sorakoznak a tekintetben, hogy mennyire felkészült a hatóság erre a feladatra; illetve hogy amennyiben problémát tapasztal, vajon a STUK-hoz hasonlóan lesz-e tere, lehetősége kellő eréllyel fellépni.
