A csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb atomerőművi esetként tartották nyilván a Paksi Atomerőmű 2003-as üzemzavarát. Az üzemzavart az okozta, hogy a tisztítótartályt gyártó cég hiányos ismeretekkel rendelkezett az általa gyártott, tervezési hibákkal sújtott tisztítótartályának működéséről. Emellett erős kívánnivalókat hagyott maga után az erőmű, és az azt felügyelő Országos Atomenergia Hivatal biztonsági kultúrája is. A súlyos üzemzavart a helyszíni beszámolók alapján elevenítjük most fel. (A kiemelések tőlünk származnak.)
Fotó a sérült fűtőelemekről. Forrás: Energiaklub
„Műszaknapló helyett! – A csarnokba bemenni nem lehet 2.40 óta, mert másodszor is ugrásszerűen megnőtt a Kripton és a Xenon koncentráció! Csak a Siemens tartály nyitását engedélyezték volna teljesen beöltözve, frisslevegős készülékkel. Fedél emelésekor elszakadt az egyik emelőkötél (Siemens szerint), ezért a művelet abbamaradt! [H.Z.] [többszöri] fürdés után sem tud a sugárkapun átmenni. Doz. szolgálattól megkértem az EÜ szolgálat behozását. […] szívócső szétszerelve, elfektetve a 22,30-on szivattyú leállítva. 1-es aknáról a híd levéve. Éjszaka a KNB döntése volt, hogy kinyitják a tartályt, szemrevételezik az inhermetikus kazettát […] Ez most nem tudom, hogy lesz a továbbiakban"
Ma 15 éve, hogy 2003. április 11-én hajnalban a paksi műszakvezető a fenti sorokat felírta egy sima A4-es papírra. A felfordulásban már nem jutott hozzá a hivatalos naplóhoz.
Az esetből kibomló történet a Paksi Atomerőmű eddigi legnagyobb kríziséhez vezetett. A nemzetközi besorolás alapján INES 3-as szintű „súlyos üzemzavar” kategóriába került eset során, emberi hibákból eredően, egy tisztítótartályban 30 fűtőelem-kazetta sérült meg, és radioaktív anyagok kerültek a szabadba.
Az atomerőmű honlapjáról mára eltűntek a 2003. április 11. hajnali súlyos üzemzavart magyarázó anyagok. Az esetről készített animáció, de még a később, a sérült reaktor-fűtőanyagok eltávolításakor tartott sajtótájékoztató információi sincsenek már fent a weboldalon. A legteljesebb hivatalos leírást így ma az (akkor még működő) Országos Atomenergia Bizottság elnöke számára készített jelentésben lehet megtalálni.
De aki ahelyett, hogy a szakmai zsargonnal küzdene, civilként pusztán megérteni akarja az akkor történteket, annak a 2014-ben két részletben megírt Magyar Narancs-riportot érdemes elolvasnia (itt az első rész, itt pedig a második), vagy a mi 2016-os rövid összefoglalónkat a legalapvetőbb tényekről.
„2003. április 11 hajnal – 2 óra körül […] Öten [...] elmentek fedelet nyitni. Elkezdtünk készülődni, beöltözni. Pár perc múlva rohantak a fedélnyitók, hogy gyorsan menekülni, mert megnőtt a dózis. […] A szemtanúk szerint egy nagy buborék szállt fel. […] A darus nem tudta magát dekontaminálni. […] új darussal visszamentünk a 14.10-es liftajtóhoz”
– írta az emlékeztetőben B.P. technológus, akit éjfél körül egy kollégája vitt vissza a munkahelyére, miután órákkal korábban arról tájékoztatták, hogy a lecsökkentett keringetés ellenére is minden rendben van. (Dekontamináció: megtisztítás a – például radioaktív – szennyezéstől.)
„A művelet közben csak az irányító kézjeleire támaszkodva dolgoztam, ugyanis az átrakógép tornya takarta az I-es aknát. A 14-m-re visszatérve közölték velem, hogy a konténerfedél egyik kötélága elszakadt"
Ezt pedig 2003. április 11-én 17 órakor írta jegyzőkönyvbe az a bizonyos második darukezelő, aki csak beugró volt, átszóltak neki a műhelybe, hogy „le kell váltani a 250t-ás daruban lévő darust, mert elszennyeződött”.
„[…] 14m-én a teherlift előtt friss levegős légzőkészüléket kaptak. Eligazítást tartottak: fel kell menni a daruba, az utasításokat végre kell hajtani, minél rövidebb időt kell fent tölteni. Friss levegős légzőkészülék használatával kapcsolatban orvosi vizsgálaton nem volt, a használatáról kioktatták a helyszínen. […] a német tolmács megkérdezte, tudja-e mit jelent a koordinátajel X. Azt válaszolta, hogy igen. […] [K.F.] mondta, hogy jelentkezzen a műszakvezetőnél, majd a dozimetriáról a fürdőbe ment. Fürdés közben mondták, hogy elszakadt az emelőkötél. Az emelés alatt csak azokat a műveleteket és úgy hajtotta végre, ahogy arra irányítást kapott."
– olvasható ugyanattól a darukezelőtől, de már az április 16-án felvett Meghallgatási jegyzőkönyvben.
„Szennyezett lett”
A súlyos üzemzavart az idézte elő, hogy bár maga a fűtőelemek átrakása, illetve tisztítása szokványos tevékenységnek számított, de 2003. április 11-én hajnalban a kazettákat mégis összetörték.
A tisztítótartályt német technikusok kezelték, akik az egyébként leállított 2-es reaktorból kivett kötegek tisztítása során lecsökkentették a hűtő-tisztító folyadék áramlását (250 m3/óráról 20 m3/órára), majd 4 órán keresztül azt úgy is hagyták.
Ekkor a tartály feletti műszer radioaktív szivárgást jelezett a tartályfedél szellőzőcsövében, majd ugyanígy jeleztek a reaktorcsarnok más sugárvédelmi műszerei is. Amikor pedig a tartály fedelét kinyitották – hogy megnézzék, mi történt –, egy nagy gőzbuborék szabadult ki, radioaktív gázokkal szennyezve be az egész csarnokot, illetve a szellőzőrendszeren keresztül annak nagy részét lényegében kifújták a szabadba.
„A sérülés következtében szennyezett lett a pihentetőmedence vize, felületei, a csarnok padlója és falai. Az üzemzavar közben ott tartózkodó személyek ruhája és teste szintén szennyeződött, de le tudták magukról mosni a radioaktív anyagokat. Egy személynek a szakálláról és hajáról nem sikerült így eltávolítani a szennyeződést (feltehetően jódizotópokat), ezért hagynia kellett, hogy szakállát és haját levágják.”
Ezt írta az esetet elsőként részletesen leíró Fizikai Szemle 2003-ban. Később minden elemzés és felmérés azt állította, hogy a környezetbe kikerült radioaktív anyagok mennyisége nem volt jelentős. De azt senki sem tudta-merte tagadni, hogy a kibocsátás ténye több helyen is mérhető volt.
„Az esemény során többlet környezeti kibocsátás csak légnemű formában, az 1-2. blokk normál kibocsátási útvonalán (100 méter magas szellőzőkémény) keresztül történt. […] a kibocsátásban a Xe-135 és a Kr-85m dominált"
– fogalmazott április 13-ára dátumozott összefoglalójában B.T., a sugárvédelmi vezető. Aki aztán azt is megemlítette, hogy a xenon és kripton nemesgázok kibocsátása mellett jelentős aeroszol- és radiojód-kibocsátás is történt. Az állítás ma is az, hogy bár az erőműtől 3 kilométerre is kimutattak az üzemzavarból származó anyagokat, ám a lakosságnak okozott többletdózis elhanyagolható volt, és egészségügyi kockázatot nem jelentett.
A biztonsági hatóság engedélye alapján végül csak az eset utáni 73. napon néztek be először alaposan a sérült tartály belsejébe. A videokamerás felvételekből ekkor derült ki az is, hogy az összes köteg megsérült.
A kamera jobbára a tartályban lévő felső vezetőlemez feletti állapotot mutatja. A lemez alatt a központi csőben pálcadarabok láthatók, a középső pozíciójú kazetták közül az 1-es és a 3-as kivételével a vezetőlemez alatti részek hiányoznak. A tartály fala mellett lenézve látható a vezetőlemez alatt eltört burkolatú, deformálódott kazetta is […] Általánosan megállapítható, hogy a kazetták az üzemi körülmények között meghatározott helyzetükhöz képest megemelkedtek"
– áll az erről szóló jelentésben. Sokáig az is kérdéses volt, hogy ebben az állapotában a tartály kezelhető szinten tartható-e. A helyzet valódi súlyát jelzi, hogy az üzemzavart a maga idejében a csernobili katasztrófa után addig eltelt időszak legsúlyosabb atomerőművi eseteként tartotta nyilván.
11 év potenciális veszély
A sérült fűtőelemek eltávolítása végül – az OAH jóváhagyását követően – csak több mint 3 évvel később, 2006. október 15-én kezdődött meg. A munkát a Roszatom egyik cége, az orosz TVEL konzorcium végezte el. A helyzetet ettől kezdve hivatalosan kezeltnek minősítették. Ugyanakkor árulkodó, hogy a sérült elemek 2014-ben történt, Majakra szállításának indoklásakor Alekszandr Dorofejev (az orosz állami atomenergetikai cég irodavezetője) azt közölte az MTI-vel, hogy „nem helyes a sérült fűtőelemeket a medencékben hagyni, fenntartva így a potenciális veszélyt".
Ami a 15 éve történt „majdnem baleset” költségeit illeti: a „potenciális veszély” kezelésének árát máig nem publikálta sem az erőmű, sem az erőmű tulajdonosa, az állami MVM, sem a témafelelős minisztérium. A számításokban a beavatottak is csak addig merészkedtek el, hogy még 2003-ban megjelent: amennyiben egy évig nem termel egy paksi reaktorblokk, az 15-20 milliárd forint veszteséget jelent (akkori áron). A Paks 2-es erőműblokkja végül másfél évig állt az eset miatt.
Azt, hogy kiesett energia értékén felül mibe került
- a baleset kárelhárítása,
- a végül 42 speciális tokba helyezett 30 összetört üzemanyag-kazetta tárolása (a roncsokat betokoltan Paks 2-es reaktorának pihentető medencéjébe tették), és
- az éppen háború sújtotta Ukrajnán keresztül az orosz célállomásra vonatoztatott rakomány, illetve az oroszországi kezelés,
nem tudjuk. Azt sem, hogy annak lesz-e valós következménye, hogy az atomvonat útnak indítása ráadásul egy sor uniós jogszabály megsértésével történt.
Az üzemzavar elhárításában résztvevő szereplők beszámolóinak, a jegyzőkönyvbe mondott akkori reakcióinak nagy részét az Energiaklub archívumából szemléztem, amit ezúton is köszönök nekik.
