Október elején, amikor Süli János Paks II.-vel kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottság előtt beszélt, a tárca nélküli miniszter legfontosabb állításnak az tűnt: személyén keresztül a kormány hivatalosan is beismerte, a projekt 22 hónapnyi csúszásban van.
Mostanra az akkor csak elharapott második tagmondatnak is kezd látszata lenni, mely szerint Süli szeretné a késedelemből a lehető legtöbb időt visszanyerni. Azt már – épp a Süli-beszédből kiindulva – levezettem, hogy a csúszás miért és hogyan törvényszerű velejárója a világban a nukleáris reaktorok építésének, és hogy a csúszás miért is jelent többletköltséget, de az időnyerés más dimenzióiról még nem volt szó.
Illusztráció: A finnországban épülő Olkiluoto 3 reaktor. Permanens késésben
A napi érvényű ígérgetések és fogadkozások mellett a tempóváltás valódi előkészítése is zajlik. Az érvelés, gondolom, mindenki számára ismerős, olyan sokszor halljuk: Magyarországon „szigorú biztonsági előírásoknak” kell megfelelnie az atomerőműnek.
miért kell hirtelen megváltoztatni az atomtörvény egy olyan szakaszát, amit 2015-ben kifejezetten az új atomerőmű építésére tekintettel alkottak meg.
Talán az nem volt elég szigorú? Vajon szigorúbb lesz mostantól a jogszabály, ha az engedélykérelemhez a független szakértőt maga az atomerőművet építeni akaró, a létesítési engedélyt kérelmező cég adhatja a projekthez? Vagy az a szigorúbb, ha az eljáró hatóság kéri fel a független szakértőt, ahogy eddig volt a törvényben?
Persze, a hatóságnak – egyelőre – megmarad az a joga, hogy mást is felkérjen a tervkontrollra, az ügyintézést azonban ez, az eddigiekkel szemben már nem állítja meg, a hatóságot pedig szorítani fogja a határidő.
A jogszabályi korlátok kormányzati erodálásának nyomai máshol is megtalálhatók. Itt van például ez a tervezet, A Kormány (… számú) rendelete az egyes atomenergetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról címmel. Ez egy olyan, összesen 109 oldalas jogszabálymódosító szöveg, aminek teljes körű és alapos kibogozásához, az eredeti szöveghez való pontos viszonyának megállapításához végtelen hosszúságú szakjogászi munka szükségeltetne.
Mindenesetre az első olvasás után is érdekességekre lehet bukkanni.
Szakértelem bizonyítása nélkül is lehetne dolgozni a Paks II-es beruházáson?
A szakmagyakorlásra vonatkozó részekben megdöbbentő módosítást irányoznak elő: azt, hogy
mostantól elég lenne kérelmezni, hogy egy cég (vagy személy) szakmagyakorlóvá válhasson.
Eddig ez úgy zajlott, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) az illetőt nyilvántartásba vette, miután az ehhez szükséges, megfelelő szintű jogosítványokat bemutatta.
A cégekre vonatkozó kitételben viszont ennél is meredekebb lenne a helyzet: a minősítéshez elegendő lenne kezdeményezni az OAH-nál a nyilvántartásba vételt. (Eddig fel kellett hozzá mutatni legalább egy olyan alkalmazottat, aki e nyilvántartásban már szerepel.) Ennél már csak az különlegesebb, hogy rejtélyes okból az előírás mostantól csak a külföldi cégekre vonatkozna – a magyar cégekről a tervezet nem rendelkezik.
Mindez azért veszélyes, mert így az például nem világos, hogy elkezdhet-e dolgozni egy ember vagy cég Paks II. területén pusztán azért, mert a nyilvántartásba vételt kérelmezte. Illetve: ha igen, akkor mi történik akkor, ha az illetőről vagy cégről aztán mégis kiderül, hogy a kérelmét mégsem lehet elfogadni?
Egyáltalán nem világos helyzet az, hogyha például az atomerőmű építése során megfelelően minősített hegesztőből nincs elegendő, akkor azt hogyan lehet külföldről pótolni. A probléma a következő: amennyiben az egyébként már most hiányszakmának számító hegesztőt pótolni kell, akkor az új jogszabály alapján az is elképzelhető, hogy
a villámgyorsan Paksra hívott, például cseh vagy orosz minősített hegesztőt elég aznap reggel 8-kor lejelenteni az OAH-nál, és az illető mehet is dolgozni.
Nem kell megvárni, amíg a Hivatal 25 napos határidővel döntést hoz. Igen ám, de mi történik, ha végül mégis elutasítják a kérelmet? Mi lesz azokkal a berendezésekkel, amelyeknek a készítésében részt vett? Vissza fogják bontani?
A hegesztői munkakör kulcsfontosságú munkának számít az atomerőművek építése során. A csővezetékek illesztéseinek ugyanúgy ellen kell tudni állni az őket érő fizikai hatásoknak (nyomás, hőmérséklet), mint maguknak a csöveknek. Ehhez megfelelően képzett és gyakorlattal rendelkező munkaerőre van szükség, akiket megfelelő instrukciókkal is ellátnak, természetesen folyamatos felügyelet és adminisztráció mellett. Egyebek mellett épp a hegesztések elfogadhatatlan színvonala idézte elő például a finnországi atomerőmű építésének csúszását!
Ez a kockázat a cégek esetében is fennáll, pláne hogy még a hirtelen alapított vagy felvásárolt vállalkozások esetében sem kellene megvárni az OAH igazolását arról, hogy valóban van már lajstromozott munkavállalója a cégnek, hanem a vállalkozás kezdhetné a munkát.
Nekem úgy tűnik a fentiek alapján is, hogy a tempóemelést és a projektcsúszás lefaragását a munkaerőpiaci tereprendezéssel is segíteni kívánja a kormány. Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz Süli János e posztot nyitó gondolatmenetének harmadik tételével, amely úgy szólt: a legfontosabb a biztonság, hogy nukleáris biztonsági szempontból is jól működő blokkok épüljenek.
