Az a terv, hogy a hazai áramtermelés felét Paks, másik felét pedig „zöld áram” fogja kitenni a jövőben Magyarországon, nem új keletű: lassan egy éve jelentette ezt be először a miniszterelnökséget vezető miniszter. A szélenergia és a lakossági napenergia-rendszerek terjedését kifejezetten akadályozó intézkedések azonban azóta is érvényben vannak. Arról nem is beszélve, hogy Paks II. nem is lenne ilyen arányban kombinálható a megújulókkal.
A Greenpeace Magyarország új petíciót indított. Válasszuk a múlt helyett a jövőt:
Paks II helyett megújulókat! stoppaks2.hu
Az 50 százalék nukleáris, 50 százalék zöld energia ötletét tavaly áprilisban vetette fel először Lázár János. A miniszter meglepő kijelentése már közel egy éve is szakmai nonszensznek tűnt, és ez a február 15-i Kormányinfón történt bejelentéssel se változott.
Persze nem a megújulók magas részarányával van baj: ez nagyon is támogatandó és elérhető cél. Már 2013 óta a megújulók termelik a legtöbb villamos energiát az Európai Unióban, azaz többet, mint akár a szén-, akár az atomerőművek. Európa-szerte számos olyan ország van, amely az áramszükségletének több mint felét megújulókból fedezi. Magyarország ehhez képest – bejelentések ide vagy oda – még a régióban is hátul kullog a megújulós részarányt illetően.
Mi szerepel hazánk hivatalos Energiastratégiájában?
A kormány által elfogadott, utolsó publikus energia-forgatókönyvben, a 2012-ben kiadott Nemzeti Energiastratégiában még szó sincs 50%-os „zöld áramról”. A 2030-ig kijelölt „Atom-szén-zöld” forgatókönyv 54 százalék atomenergia mellett csupán 16 százaléknyi megújuló energiás részarány elérésével számolt.
Ennek kapcsán már 2014-ben, Paks II. vonatkozásában levezettük, hogy amikor a két atomerőmű együtt üzemel, a nukleáris részarány elérheti a 80 százalékot is – ami egyébként már önmagában is súlyos problémákat generálna.
Talán ez az oka annak is, hogy a kormány továbbra sem ismertette a nap-, illetve zöld energia nagyarányú térnyerésével kapcsolatos részletes terveit, nem látott napvilágot erről tanulmány, számítás vagy bármilyen más dokumentum.
Az sem teljesen egyértelmű, a zöld áram alatt mit értenek pontosan: több esetben is zavarba ejtően összecsúszott a napenergia és a zöld energia fogalmak használata a lázári megszólalásokban, mintha egymás szinonimái volnának. Ha főként a napot értik „zöld energia” alatt, akkor annak kizárólagossága szorulna magyarázatra.
A világban és szerte Európában éppen erőművi méretben vezető technológiának tekinthető szélerőművek építését tiltották be gyakorlatilag 2016-ban Magyarországon, de a biomassza és a geotermia terén sem történt érdemi előrelépés az elmúlt években.
Hogy érzékelni lehessen, mennyire lemaradunk azzal, hogy 2010 óta nem épülhetett nálunk szélerőmű, és ma is csupán 329 MW beépített kapacitást írhatunk a táblázatba, álljon itt a WindEurope legfrissebb híre. Eszerint csak tavaly 13 új tengeri szélerőművet kapcsoltak be a hálózatba Európában – köztük a világ első lebegő szélerőművét, a 3,1 gigawattos Hywind Scotlandet. Ezek együttes névleges kapacitása 15,8 GW. (Vagyis a magyarországi kapacitás majdnem 50-szerese(!), Paks II.-nél pedig kb. 6,5-szer több.)
Termőföld helyett miért nem háztetőre?
Az ország majdani energiamixével kapcsolatos kormányzati nyilatkozatok zavarosságát csak tovább fokozta Lázár János 2017. decemberi bejelentése, amit február 15-én néhány további részlettel egészített ki. Ezek szerint a kormány támogatja a lakossági naperőművek létesítését, sőt megkönnyíti a földhasználati szabályokat és a villamosenergia-törvény előírásait is azért, hogy ösztönözze a mezőgazdasági érdekeltségeket napelemparkok létrehozásában.
A miniszter a bejelentésekben összemosott két, jól elkülönülő területet: a lakossági megújulós támogatásokat és a mezőgazdasági területekkel rendelkező vállalkozók számára felhasználható megújulós rendszerek kiépítésére szolgáló forrásokat.
Az viszont több szempontból sem mindegy, hogy a napelemeket milyen méretű rendszerekben, kik és hol kezdik el kiépíteni. Az európai tapasztalatok azt mutatják, hatalmas gazdasági és társadalmi változást hozhat egy olyan decentralizált rendszer kiépítése, amikor magánszemélyek, esetleg társasházak, kisvállalkozások telepítenek kisméretű (legfeljebb néhány 10 kW-os) napelemes rendszereket. Fenntarthatósági szempontból is az az előnyös, ha más célra nem hasznosítható, már beépített területekre telepítik ezeket, a fogyasztás helyéhez lehető legközelebb elhelyezve őket.
Ezzel szemben idehaza nagyobb méretű (maximálisan 500 kW-os) napelemparkokra alapozó fejlesztés körvonalazódik a bejelentések alapján. Kevesebb szereplőt vonnának be a célul kitűzött 3000 rendszerrel, az erőműveket pedig mezőgazdasági területeken alakítanák ki. Mindezzel nemcsak értékes termőterületeket vonhatnak ki a forgalomból, de csökkentenék a megújulók decentralizációját, és így az abból fakadó társadalmi, gazdasági, környezeti, energetikai előnyöket is.
Miközben a mezőgazdasági területeken való használat helyett a magyar kormány a lakosság nagyobb köre számára elérhető háztartási napenergiát is támogathatná. Csak a lakossági tulajdonban lévő házak tetején mintegy 7-szer annyi napelem volna elhelyezhető, mint amennyit a bejelentés ígér. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy a valódi lakossági piacot ne sújtsa tovább az indokolatlanul magas környezetvédelmi termékdíj, a magas áfa, és ne fenyegesse az úgynevezett elosztói teljesítménydíj. Az 50%-os cél eléréséhez erre a lakossági piacra is szükség volna.
Működik-e a háztetős napelemek rendszere?
A decentralizált energiatermelés és a kombinált zöldenergia+energiatárolás modelljének működőképességét világosan szemléltetni fogja az a napokban bejelentett ausztrál projekt, melyben egyetlen hálózatba kötve 50 ezer ház kap napelem+akku „csomagot”. A kalkulációk szerint az ingatlanonként telepített 5 kW napelem-kapacitás és 13,5 kWh akkuméret nemcsak arra lesz elég, hogy ellássa a háztartásokat, hanem arra is, hogy ez a rendszer tápláljon vissza a hálózatba – olyankor is, amikor nem süt a nap.
De van már működő infrastruktúra is: a Tesla-akkumulátorokat Dél-Ausztráliában csupán néhány hete kötötték rá a hálózatra, és máris termeltek 800 ezer dollárnyi bevételt. És még ezt is meg tudták fejelni: a régióban bejelentették további két energiatároló telep építését. „Több megújuló energia olcsóbb áramot jelent" – mondta egy ausztrál lapnak Tom Koutsantonis energiaügyi miniszter. Ezzel a kijelentéssel nem tudunk vitára kelni.
Triplázni se volna elég
Azt, hogy az 50 százalékos zöldenergia-szint mit jelent, jól érzékelteti a legfrissebb, 2016-os Eurostat-jelentés: mindössze kilenc európai ország éri el ezt a szintet.
Az első három helyen nem EU-tagországok szerepelnek: a listát Norvégia vezeti, ahol több elektromos áramot termelnek megújulókból, mint amennyi az összes áramfogyasztás az országban. Második Izland, ahol több mint 95%-ban fedezik a hazai áramszükségletet környezetbarát forrásokból. A lista harmadik helyén nagy meglepetésre Albánia szerepel, 86%-os megújulós aránnyal.
Az EU-ban Ausztria fedezi legnagyobb mértékben megújuló forrásokból az áramszükségletét (72,6%), őket Svédország követi 65%-kal. Portugáliában, Dániában és Lettországban is az energiafelhasználás több mint fele származik megújulókból. Magyarország azonban a 7,2%-ával hátulról a harmadik, csak Luxemburg és Málta teljesít nálunk is rosszabbul.
Mindeközben Magyarországon 2010 óta lényegében nem nőtt a megújuló energiaforrásokból származó elektromos áram aránya. Így igen ambiciózus terv ezt 50%-ig feltornászni, főleg hogy a megújulók elé még felesleges korlátozásokat is gördítenek. Jól mutatja, milyen elkötelezettséget kíván meg egy jelentős zöldítés, hogy a szélenergia egyik úttörőjének számító Dániának tíz évbe telt 25%-ről 50% fölé növelni a megújulók arányát.
Az az 50 százalék pedig nem jön majd csak úgy, nem is elég hozzá egy „csiribú-csiribá”, mert még úgy se jön ki a matek, hogyha idén és jövőre valóban építenek akár 1000 MW (nem lakossági) naperőművi teljesítményt. A valós eredményekhez ugyanis szisztematikus tervezés, beruházás, befektetésösztönzés kell, és az, hogy a jogi, szabályozási, adminisztrációs és gazdasági akadályokat elbontsák az útból. Ennek vajmi kevés jelét lehet felfedezni a jelenlegi magyar energiapolitikában.
Valójában Paks II. nem lenne kombinálható a megújulókkal
Az atomerőműveket műszaki és biztonsági okokból nem lehet leállítani olyankor, amikor nincs szükség az általuk termelt energiára, a termelésük csökkentésének (a „visszaszabályozásnak”) pedig gazdaságossági korlátai is vannak. Erre azonban nincsenek tekintettel a nap- és szélerőművek, amelyeket éppen akkor lehetne a legjobban kiaknázni, amikor a kedvező időjárási viszonyok miatt ezek termelik az aktuálisan elérhető legolcsóbb villamos energiát. Ebből könnyű belátni, hogy Paks II. és a megújuló energiaforrások értelemszerűen nem kiegészítenék egymást, hanem versenytársként működnének.
Paks II. üzembe helyezésével a tulajdonos magyar állam érdeke az lenne, hogy ne a megújulókkal (olcsón, üzemanyagköltségek nélkül) előállított áramot, hanem a paksi atomerőműben termelt áramot fogyasszuk. Paks II.-nek ráadásul nemcsak a hazai, hanem a regionális piacon is kéne majd versenyeznie. A megújulók gyors terjedése miatt azonban a Paks II. által megtermelt drága áramra várhatóan nem lenne kereslet. A magyar állam így minden bizonnyal nem lenne érdekelt abban, hogy a megújulók használatát komoly mértékben támogassa. Talán ennek is köszönhető, hogy új szélerőművek telepítését gyakorlatilag ellehetetlenítették, a napelemek terjedését pedig a már fentebb nevezett terhek korlátozzák.
Mindezek alapján kijelenthető, hogy az 50% atomenergia–50% „zöld áramról” szóló bejelentés nemigen vehető komolyan. Kérdéses már csak az marad, hogy ha így hoznak döntéseket a megújulókról, akkor mennyiben hihetünk a Paks II.-ről szóló döntések megalapozottságában.
