Dacára annak, hogy az atomerőművek folyamatosan ontják magukból a kiégett fűtőelemeket, ezek hosszú távú tárolása máig nem megoldott sehol a világon. Ugyanakkor több országban kísérleteznek különböző technológiák alkalmazásával, abban a reményben, hogy mihamarabb megtalálják azt a megoldást, mellyel több százezer évig sugárzó atomhulladék biztonságosan tárolható a jövőben.

Svédország egyik reménysége volt ezen a téren az atomiparnak, itt ugyanis eléggé előrehaladott állapotban jártak a kutatások. Ez azonban egy január végi bírósági ítélettel erősen megkérdőjeleződött. A svéd Környezetvédelmi Bíróság ugyanis úgy határozott: nem adja meg hozzájárulását a végső nukleárisüzemanyag-tároló megépítésére.

Employees of the Hungarian Atomic Energy Authority (HAEA) participated in the Paks II project, according to an investigative article published by the Hungarian G7 news portal based on the suspicions highlighted by Greenpeace Hungary. This could be a severe breach of European legislation concerning nuclear safety. Greenpeace Hungary sent an open letter to HAEA, while Greens-EFA MEP Benedek Jávor turned to the European Commission to resolve the issue.

Valóban dolgoztak az Országos Atomenergia Hivatal munkatársai Paks II.-nek a G7 cikke szerint. A Paksamétán a napokban írtuk meg, hogy a K-Monitor által nyilvánosságra hozott szerződések alapján felmerült a gyanú, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) munkatársai (Hullán Szabolcs, jelenlegi főigazgató-helyettes, valamint Babics Péter Pál és Tóth András) dolgoztak az MVM Paks II. Zrt.-nek, még 2013-ban.

Az információt a www.g7.hu online portál cikkében megerősítette, miután az MTA, az OAH és a Paks II. Zrt. megkeresésükre kijelentette, hogy a munkavégzésekre a szerződések szerint került sor: azaz, az OAH munkatársai végezték el a munkát Paks II. számára, amire az MVM Paks II. Zrt. az MTA Energiakutatóval szerződött.

Hol hibádzik a hatóság érvelése?

A hatóság a G7 megkeresésére több érvvel is védekezett, ezek szerintünk elbeszélnek a valódi kérdések mellett. 

1. Az OAH szerint a munkatársai a dokumentumokat kizárólag szakmai szempontból véleményezték, azok elkészítésében nem vettek részt.
   
   Irrelevánsnak tartjuk, hogy mi volt a munkavégzés tartalma, mivel szerintünk az OAH munkatársai egyáltalán nem dolgozhattak volna az MVM Paks II. Zrt.-nek. A cég ugyanis atomerőmű építését tervezte, és mint ilyen, várható volt, hogy az OAH ügyfelévé fog válni.
   
   
2. A Hivatal úgy érvel, hogy Babics Péter és Tóth András időközben nyugdíjba vonultak, így az új blokkokhoz kapcsolódó engedélyezési eljárásokban sem vettek részt.
   
   Amennyiben a mára nyugdíjazott munkatársak ténylegesen nem dolgoztak Paks II. engedélyezésén (Babics esetében ez nem egyértelmű, egy tavaly márciusi beszámoló szerint még az OAH aktív munkatársa volt), az még nem jelenti azt, hogy nem volt összeférhetetlen a tevékenységük. Az MVM Paks II. Zrt. akkori tulajdonosa az az MVM Zrt. volt, amely egyben a Paksi Atomerőműnek is a tulajdonosa. Mivel az atomerőmű felügyelete és engedélyezése értelemszerűen az OAH hatásköre, így az OAH mindhárom nevesített, érintett munkatársa (tehát a jelenleg aktív Hullán Szabolcs is) úgy dolgozhatott 2013-ban és utána is az MVM megbízásából, hogy közben az MVM működő atomerőművének a felügyeletét is ellátta.
   
   
3. A Hivatal az érintettek közül a jelenleg egyetlen aktív munkatársa, a főigazgató-helyettesként a Paks II. engedélyezését felügyelő Hullán Szabolcs esetében úgy látja, hogy az összeférhetetlenségi probléma azért nem áll fenn, mert a munkavégzés idején (2013) az MVM Paks II. Zrt. még nem volt az OAH ügyfele, ez csak 2014 áprilisa óta áll fenn.
   
   Ez az érvelés szerintünk több szempontból is problémás. Arra a 2. pontnál kitértünk, hogy az összeférhetetlenség kérdése Paks I esetében is fennáll. Paks II. esetében pedig józan ésszel is belátható, hogy legalábbis kérdéseket vet fel, ha egy hatóság vezető munkatársa olyan cég engedélykérelmeinek elbírálását felügyeli, amely cégtől korábban pénzt fogadott el - mégha a pénzt a munkavégzés ellenértékeként is kapta.

Van erre jogszabály?

Álláspontunk szerint azzal, hogy az OAH munkatársai munkát végeztek az MVM Paks II. Zrt-nek, sérülhetett az Európai Tanács 2009/71/Euratom Irányelve (a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról; módosította a 2014/87/Euratom Irányelv) 5. cikkének 2. pontja. Ez ugyanis kimondja:

(2)  A tagállamok biztosítják, hogy a hatáskörrel rendelkező szabályozási hatóság a hatósági döntéshozatal során függetlenül, indokolatlan befolyásolástól mentesen járhasson el. E célból a tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti rendszer előírja, hogy a hatáskörrel rendelkező szabályozó hatóság:

a) funkcionálisan elkülönüljön a nukleáris energia népszerűsítésében vagy hasznosításában érintett minden más szervtől vagy szervezettől, és hatósági feladatai végzése során ne kérjen, illetve ne fogadjon el utasítást ilyen szervtől vagy szervezettől.

Magyarországon az OAH munkatársai őrködnek az ország nukleáris biztonságát garantáló szabályok betartása felett. Az ő feladatuk, hogy

• garantálják a magyar, illetve a szomszédos országok állampolgárainak biztonságát;
• biztosítsák, hogy a nukleáris létesítmények (atomerőművek, kutatóreaktorok), valamint a radioaktív anyagokat kezelő intézmények betartják a szabályokat.

Az OAH esetében alapvető követelmény, hogy az általuk felügyelt intézményektől való függetlenségük mindenkor biztosított és egyértelmű legyen, és feddhetetlenségükön ne essen csorba.

Mindezek miatt ma nyílt levélben arra kértük az OAH főigazgatóját, Fichtinger Gyulát, hogy sürgősen tisztázza a felmerülő kérdéseket, és oly módon orvosolja a helyzetet, és hozzon intézkedéseket annak érdekében, hogy az OAH függetlensége a jövőben ne kérdőjeleződhessen meg.

Összefoglaló:

• Atomerőművek esetében az első számú játékszabály: egy ország nukleáris biztonságát felügyelő hatóság szakemberei nem lehetnek semmilyen formában érdekeltek egy olyan atomerőmű-építési projektben, amelyről dönteniük kell.
• Ennek ellenére felmerül a gyanú, hogy a mára közvetlen kormányzati irányítás alá vont volt MVM Paks II. Zrt. (mára csak Paks II. Zrt.) összesen 9,6 millió forintos keretszerződésében a hazai nukleáris ipar független felügyeletével megbízott Országos Atomenergia Hivatal (OAH) három munkatársa is megbízást kapott.
• Egyikük Hullán Szabolcs, az OAH főigazgató-helyettese, aki Paks II. új blokkjainak nukleáris biztonsági engedélyezéseit felügyeli.
• Ez csak egyike annak a 255 napvilágot látott szerződésnek, melyet az MVM Paks II. Zrt. kötött 2012 óta.
• A szerződéseket átnézve arra jutottunk: tisztázásra szorul, hogy mely, elvileg független szakértők dolgoznak a Paks II.-t építő állami cégnek. Az ország nukleáris biztonságáról van szó. A kérdés súlya egyértelmű: fukusimai katasztrófa egyik oka is az volt, hogy a felügyelő hatóság nem végezte megfelelően a munkáját.

Részese lehet-e a bíró a taktikai tervezésnek?

Mit szólnánk ahhoz, ha a világ egyik legjobb játékvezetőjéről, Mark Clattenburgről kiderülne, hogy a brit Leicester futballcsapat 2016-os bajnoki címéhez nemcsak az utólag bevallott módon járult hozzá, hanem azzal is, hogy a kiscsapat egész szezonra szóló taktikai tervéből is kivette a részét?

Hasonló helyzetnek tűnik Hullán Szabolcs esete, csak éppen a focipálya helyett egy olyan atomerőmű a „játéktér”, ahol az emberi mulasztások több évszázadra élhetetlenné tehetnek akár egész országnyi területeket. Hullánnál ugyanis felmerül a gyanú, hogy – áttételesen ugyan, de – 2013-ban szakértőnek szerződtette le az MVM Paks II. Zrt. A nukleáris biztonság területein kétségkívül szaktekintélynek számító Hullán azonban akkoriban az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) Felügyeleti Főosztályának vezetője volt, ma pedig már a hatóság főigazgató-helyettese. Hullán 2016-17 során részt vett Paks II. esetében a telephely engedélyezésében, illetve szerepet fog játszani majd az új blokkok létesítésének engedélyezésében – tehát annak eldöntésében, hogy Paks II. telephelye, valamint az erőmű tervei minden vonatkozó jogszabálynak, az ezekkel szemben támasztott nukleáris biztonsági követelményeknek megfelelnek-e.

Vagyis egy olyan hatósági felsővezetőről van szó, akinek függetlenségén nem eshetne csorba.

Az MVM Paks II. Zrt-vel korábban – feltehetően – ápolt szerződéses viszony azonban kételyeket ébreszt e téren.

Bedolgoztak-e az OAH munkatársai az MVM Paks II. Zrt-nek?

Azt nem tudjuk, hogy a 255 nyilvánosságra hozott szerződés közül hány mögött van valódi, ár-érték arányosan is igazolható teljesítés. Az azonban legalább ennyire, ha nem még inkább aggasztó, hogy van olyan szerződés, mely mögött az amúgy független atomenergetikai hatóság magas rangú tisztviselői is beazonosíthatók.

A megbízó MVM Paks II. Zrt.  és a megbízott OAH között rendre felbukkan az a Nukleáris Biztonsági és Energetikai Szakértői Konzultációs Testület (SZKT), mely aztán a tagjai között fel-/elosztotta a szakterületileg illetékes munkákat.

A 2012. december 11. és 2013. december 31. közötti időszakra kötött, összesen 9,6 millió forintos keretszerződés – mely a megnevezése szerint „közreműködés a nukleáris és energetikai SZKT munkájában a paksi telephelyen létesítendő új atomerőművi blokkokkal kapcsolódó nukleáris biztonsági és energetikai feladatok támogatásához” témában köttetett – négy szakembert nevez meg, akiket a speciálisan szükséges szakértelmük miatt jelöltek ki a feladatok elvégzésére: az MTA Energiakutató professzorát, Gadó Jánost (a KFKI Atomenergia Kutatóintézetének 2012-es beolvasztása előtti igazgatóját), valamint Hullán Szabolcsot, Babics Pétert és Tóth Andrást.

Mivel a szerződés nem specifikálja egyértelműen, pontosan kikről van szó, és az OAH sem teszi közzé alkalmazottainak névsorát és beosztását, ezért a megnevezett szakértőket nem lehet 100%-os biztonsággal beazonosítani. Mindenesetre a rendelkezésre álló információk alapján legalább két személy esetében merül fel a gyanú, hogy a szerződéskötés és az abban meghatározott feladatok teljesítése idején az OAH munkatársai voltak, vagy még jelenleg is azok.

• Hullán Szabolcs esetében nehezen képzelhető el véletlen névazonosság;
• Babics Péter – valószínűsíthető, hogy Babics Péter Pálról, az OAH nukleáris biztonsági felügyelőjéről van szó;
• Tóth András – elképzelhető, hogy az OAH korábbi főosztályvezetője lehet a megnevezett szakértő, róla azonban keveset lehet tudni, utoljára 2010-ből származik bejegyzés róla az OAH honlapjáról, amelyben az aktív állomány tagjaként említik.

Ebből a hármasból tehát legalább két személyről (Hullán Szabolcs és Babics Péter) valószínűsíthető, hogy az OAH munkatársaiként, mi több, a hatóság magas rangú tisztségviselőiként került a nevük a szerződésbe. Miközben a hivatal elsődleges feladata éppen a hazai nukleáris ipar független felügyelete és kontrollja lenne. Ezzel aligha fér össze, hogy az OAH vezető tisztségviselői az új atomerőmű-építés előkészítési projektjében munkát vállalhatnak.

A 9,6 millió forintos szerződés bár nem részletezi, hogy kinek, mennyit juttat, de a 4 főre leosztott 2,4 millió forintos „átlag” hogy, hogy nem éppen annyi, mint – a K-Monitor által közzétett szerződések alapján – még sok más szakértő kilátásba helyezett jussa volt.

Dolgozott-e Hullán, Babics, Tóth az MVM Paks II. Zrt. megbízásából?

A szóban forgó szerződést ugyan az MTA háttérintézményeként működő MTA Energiatudományi Kutatóközpont (MTA EK) írta alá, és annak munkatársai között nincsenek ott az OAH dolgozói, ám az átfedés mégis létrejöhetett azáltal, hogy a három szakember az MTA EK-n keresztül, annak szakértőjeként került a „feladatmegoldásba”. Nehezen elképzelhető, hogy erről az érintettek ne tudtak volna, különösen hogy a szerződő felek a 2013. január 23-án aláírt szerződésben kijelentik, hogy a feladatok végzését az MTA EK már kb. másfél hónappal korábban, 2012. december 11-én megkezdte.

Hullán Szabolcs: az OAH főigazgató-helyettese. 1992 óta dolgozik az OAH-nál, végigjárta a ranglétrát 2014-es kinevezéséig. A 2012-2013-ban a Felügyeleti Főosztály vezetőjeként dolgozó Hullán bábáskodhat a paksi 5. és 6. blokkok létesítési engedélykérelmei felett.

Babics Péter: a szerződésben szereplő név valószínűsíthetően Babics Péter Pált takarja, miután Babics Péter néven nukleáris biztonsági szakértőt nem találtunk, Péter Pál keresztnévvel viszont igen. Jelenleg az OAH nukleáris biztonsági felügyelője, illetve – a szervezet honlapja szerint – 1991 óta dolgozik a hivatalban. Őt tavaly márciusban a fejlesztési miniszter negyedmagával, március 15. alkalmából kitüntette. Az ez alkalomra írt méltatás szerint Babics tevékenysége „az OAH-ban végzett hatósági felügyeleti munka minden részére kiterjed.”

A szerződésben szereplő Tóth András esetében a véletlen névazonosság nem zárható ki, a szakértői nyilvántartásban szereplő Tóth András Ferencről nem tudni bővebbet. Az OAH-nak korábban volt Tóth András nevű munkavállalója: 2010-ben, egy konferencián az új reaktorok engedélyezéséről tartott előadást, 2002-ben pedig mint a hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóságának főosztályvezetője szakértett egy akkori amerikai reaktorproblémát. A rendelkezésünkre álló információk alapján nem tudtuk egyértelműen tisztázni, kit takar a szerződésben szereplő név, és hogy a szerződéskötés-megvalósítás idején, illetve jelenleg az OAH alkalmazásában áll-e az érintett szakértő.

Hullánék felbukkanása a Paks II. előkészítési munkákra kötött szerződések között be kell indítsa  a vészvillogót. Minimum kérdéses, hogy az OAH munkatársai – akár az MTA kutatóintézetén keresztül is – leszerződhetnek-e (jobb esetben a szabadidejükben) bármilyen külsős, szakértői munkára egy atomerőmű-építési projektben.

Az OAH bemutatkozásában világosan leszögezi: “Az atomenergia biztonságos alkalmazásával kapcsolatos egyik legfontosabb nemzetközi elvárás, hogy a felügyelő hatóság független legyen a termelői, tulajdonosi, szolgáltatói érdekektől és az atomenergia alkalmazásában érdekelt államigazgatási szervektől.”

Ennek fényében nemigen lehet olyan olvasata Hullánék munkájának, miszerint ők pusztán független iparági szakértőkként dolgoztak egy piaci szereplő megrendelésére – hiszen közben éppenséggel a legfontosabb felügyeleti hatóság tisztviselői voltak.

Egy atomerőmű esetében az engedélyeket kiadó hivatal szakértőinek függetlenségére még jobban kéne ügyelni, mint bármilyen más területen. Persze a megaberuházásokra jellemző módon sok pénzről van szó, azonban Paks II. esetében az életünk és biztonságunk foroghat kockán – nemcsak a sajátunk, de gyerekeink, unokáink jövője is. Ne feledjük, a fukusimai katasztrófa egyik oka volt, hogy a felügyelő hatóság nem végezte megfelelően a munkáját.

Annak érdekében, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a hazai nukleáris ipar független felügyeletével és kontrolljával megbízott OAH-szakértők semmilyen módon nem érdekeltek a Paks II projektben, mindezek alapján

azt várjuk a szerződő felektől, a Paks II. Zrt.-től és az MTA-tól: hozzák nyilvánosságra, ki végezte el a szerződésekben meghatározott feladatokat.

Az OAH-tól pedig azt várjuk, hogy tisztázza, munkatársai részt vettek-e a feladatok megvalósításában, és ha igen, akkor ezt összeegyeztethetőnek tartja-e a hatóság függetlenségére vonatkozó elvvel.

Fukusima óta vizsgálják a világban, de nálunk eddig nem nagyon esett szó róla, hogy mekkora plusz kockázatot jelenthet, ha a meglévő négy reaktor mellé még két további épül.

Kockázata minden építkezésnek van. Ha azonban egy atomerőmű reaktorházának építéséről van szó, a kockázatok – bármilyen minimálisak is – sokszorosan komolyan veendők. Egy hónapja csak, hogy megírtuk, mi a valódi rizikója a Paks 4. reaktor süllyedésének. Az Átlátszónál azóta megint újabb információk jelentek meg a Paks II. telephely vs. földtani törésvonalak összefüggésben. Meglepő módon azonban e kockázati tényezőket mindig külön-külön kezelik és magyarázzák. Ami azért különös, mert a kockázatok éppen e területen nem egymástól elszigetelten, önállóan léteznek, sőt: a legkülönbözőbb kockázatok is hatással vannak-lehetnek egymásra; jellemzően további plusz kockázatokat generálva.

 Fukusimáig nem volt érdekes

Ha minden rendben volna a Paksi Atomerőművel (de mint az a fentebb idézettekből látszik: nincs), akkor is: az már önmagában kockázati tényezőként jelentkezik, hogy Paks II. a Paks I. négy működő reaktorának tövébe épülhet. Ez mind a régi, mind az új atomerőműre nézve kockázatnövelő tényező, olyan rizikó, ami a fukusimai atomkatasztrófa után került az érdeklődés középpontjába.

A kérdést elméleti oldalról megközelítve: nyilvánvaló, hogy ha növeljük a reaktorok számát egy telephelyen, akkor az nagyobb nukleáris baleseti veszélyt eredményez, hiszen az egyes egységek balesete hatással lehet a többi reaktorra, egyetlen ok is járhat több reaktor meghibásodásával, ráadásul annak kockázata is megvan, hogy egy baleset során több radioaktív anyag szabadulhat ki, mintha csupán egy reaktor működne az adott területen.

Ráadásul baleset esetén megnehezül a helyzet kezelése, és több hulladék keletkezhet. További kockázatokhoz vezet, hogy több reaktor esetében több a kiégett nukleáris üzemanyag is - melynek hosszútávú elhelyezése máig nem megoldott sehol a világon, ezért többnyire az atomerőművek mellett tárolják őket. Mindezt 2011 márciusában sajnos az élet is visszaigazolta a Fukusima négy legöregebb reaktorával történt katasztrófában.

Egyszerre „soha nem kerülnek bajba”?

A Greenpeace 2014-ben készült OUT OF AGE jelentésében többek között az olvasható ,hogy a fukusimai nukleáris katasztrófa megmutatta: egyetlen külső esemény egyidejűleg több reaktort is veszélyeztetni tud. Az atomerőmű katasztrófájának oka nem csupán a térséget, és benne az erőművet ért szökőár csapása. A helyzet súlyosságához nagymértékben hozzájárult a közösen használt infrastruktúra is.

A nukleáris ipar egészen a fukusimai reaktorok leolvadásáig úgy gondolta, hogy inkább előnyös, ha egy telephelyen egynél több reaktor működik. A logika ebben az volt, hogy az egyik reaktor vészhelyzetének kezelését a többi reaktorral közös felszerelése, személyzete, vészhelyzeti áramellátása segítheti.

Magyarán: abban bíztak, hogy a reaktorok egyszerre

„soha nem kerülnek bajba”. 

Ebben viszont egy dolog hibádzik: az egyik reaktort érő súlyos baleset a telephely többi reaktorára is negatív hatásokat gyakorolhat. 

A gyakorlatban a több blokkhoz csatlakoztatott, vagy váltakozó működésre tervezett biztonsági rendszerek káros hatásúak lehetnek. Előfordul, hogy az alkatrészek és rendszerek (mint pl. víztározók, csővezetékek és szivattyúk) közös használatával az alrendszerek elégtelen kapacitását, vagy nem kellő számú redundanciáját igyekeznek kompenzálni. Ez meghibásodások, balesetek esetén növelheti a kockázatokat.

A külső veszélyek pedig az egy telephelyen lévő reaktorok azonos összetevőinek, alkatrészeinek egyidejű meghibásodását okozhatják. Ez történt a Fukushima Daiichi erőműben, amikor a szökőár miatt a hűtőrendszerek szivattyúállomásai és a helyszíni vészhelyzeti dízelgenerátorok nagy része megsemmisült, így a négy reaktor áramellátás nélkül maradt. A videón is rögzített hidrogénrobbanás pedig azért a 4-es reaktor feletti felépítményt vetette szét, mert a 3. és a 4. blokk közös kéményt használt a súlyos balesetek esetére működésbe lépő légtelenítő rendszerben, de a 3-as reaktorban keletkező hidrogén a közös szellőztető-rendszeren keresztül a 4 egység reaktorépületébe jutott – előidézve így a robbanást. Az egy helyen épített több reaktor közötti interfészek súlyos helyzetben tehát kiszolgáltatottabbá tehetik az erőművet.

Közös költség 

Hogy mindez hogyan kapcsolódik Pakshoz? A két atomerőműnek egy helyre való telepítése miatt ugyancsak előfordulhatnak súlyos kockázatokat jelentő kölcsönhatások - még akkor is, hogy több évtizedes különbséggel épülő, eltérő technológiájú blokkokról van szó. Pakson most is van közös használatú infrastruktúra, például a hűtővízellátó rendszer; a jelenlegi tervek szerint pedig Paks II-t ugyanazon a hidegvíz-csatornán keresztül látnák el hűtővízzel. Ez számos kérdést felvet, például az építkezés során a csatornán is terveznek munkálatokat végezni (mélyítés, bővítés), ami kihathat a négy régi blokk üzemére is.

Az építkezésnek amúgy is számos hatása lehet a régi blokkok üzemére (ld. pl. a süllyedés problémáját), a közös üzemelés során esetlegesen bekövetkező balesetek tekintetében pedig ugyanazok a kérdések adódnak, mint bármelyik, több blokkot üzemeltető atomerőmű esetében. Mindezek némi fejfájáson túl kötelezettségeket, azaz munka- és anyagi terheket rónak Paks I-re is.

Arra gondolni sem merünk, hogy ne gondoskodnának kellőképpen ezeknek a rizikófaktoroknak a kiküszöböléséről, hiszen ez Paks I. és Paks II. különálló kockázatait növelné tovább. Mint föntebb írtuk: egy atomerőmű esetén fellépő kockázatok – bármilyen minimálisak is – sokszorosan komolyan veendők. A komolyan vételnek  azonban ára van, a költségek pedig tovább növelik Paks II számláját.

Az a terv, hogy a hazai áramtermelés felét Paks, másik felét pedig „zöld áram” fogja kitenni a jövőben Magyarországon, nem új keletű: lassan egy éve jelentette ezt be először a miniszterelnökséget vezető miniszter. A szélenergia és a lakossági napenergia-rendszerek terjedését kifejezetten akadályozó intézkedések azonban azóta is érvényben vannak. Arról nem is beszélve, hogy Paks II. nem is lenne ilyen arányban kombinálható a megújulókkal.

Az elmúlt két hónapban különböző okokból négyszer kellett komoly mértékben visszaterhelni a Paksi Atomerőművet, azaz csökkenteni a termelését. Januárban a hármas reaktort váratlanul, több mint egy hétre ki is kellett kapcsolni a termelésből, sőt a mélyponton másfél paksi blokknyi termelés esett ki – és mégsem volt áramszünet. Az üzemzavarok az atomerőművek velejárói, de a villamosenergia-rendszerben lévő tartalék erőművekkel biztosítható az áramigény. Paks II azonban csak úgy tudna működni, ha még több ilyen plusz erőművet építenénk. Ez viszont további több százmilliárd forinttal rúgná meg a beruházást, amiről eddig a kormány nem beszélt. Mindeközben pedig szerte a világban a rugalmas, decentralizált megújulórendszereket építik ki, és nem olyan monstrumerőműveket, mint amilyen Paks II lenne.

(A hvg.hu-n 2018. február 5-én megjelent cikk újraközlése)

Egy, a napokban eredménytelennek bizonyult közbeszerzési eljárás rávilágított arra, milyen problémák származhatnak abból, hogy Paks II-vel gyakorlatilag Paks I konkurenciáját építenék meg. Ez az eset is azt mutatja, hogy mennyire átgondolatlan a bővítési projekt, és figyelmeztet arra: ez mindannyiunknak nagyon sokba kerülhet.

Eredménytelennek bizonyult Paks II egyik közbeszerzési kiírása, mert drágább ajánlatot kaptak, mint amennyi forrást eredetileg szántak a munka elvégzésére. Első hallásra mindennaposnak tűnik az eset: előfordul az ilyesmi, hogy rosszul méri fel az ajánlatkérő a várható költségeket. Ha részleteiben is megvizsgáljuk a kérdést, akkor azonban már érdekes körülményekre bukkanunk.

Paksi atomerőmű, kétszer

A közbeszerzési kiírás célja kulcsfontosságú volt: az, hogy kiképezzék a majdani nukleáris blokkok üzemeltető személyzetének betanítását végző szakembereket, a képzési program magyarországi részében, magyar nyelvű képzés-oktatás keretében.

A kiírásra egyetlen ajánlat érkezett. Az ajánlattevő a Paksi Atomerőmű volt, nem váratlan módon: ugyan ki másnak lenne meg a szükséges know-howja, szakemberállománya és infastruktúrája ilyen képzések tartására Magyarországon?

A kiírást azonban eredménytelennek minősítették. Az ok: „a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel” – azaz, az egyetlen ajánlattevő több pénzt kérne a kiírásban meghatározott 355 millió forint (plusz áfa) keretösszegnél.

Itt álljunk meg egy pillanatra,és tisztázzunk valamit.

Mi ez, hogy Paks II és Paks I és Paksi Atomerőmű? Mi a különbség? Nem egy cégről van szó?

Pontosan ez a helyzet. Nem egy, hanem két teljesen különálló cégről beszélünk.

• A Paksi Atomerőmű (hivatalos nevén MVM Paksi Atomerőmű Zrt.; innentől Paks I), és
• az új reaktorok építésére létrehozott Paks II (Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt; innentől Paks II)

két, mára teljesen különálló cég.

Utóbbit még 2012-ben hozta létre az MVM Zrt., ami Paks I-et, tehát a már létező és működő atomerőművet is birtokolja. 2014-ben azonban Paks II-t kivásárolta a magyar kormány, így – azon kívül, hogy mindkettőt a magyar állam birtokolja – a két cégnek már nincs köze egymáshoz.

És akkor kié lesz a két új reaktor?

Hogy az új reaktorokat építésük után ki fogja üzemeltetni, az sokáig nem volt világos, a környezeti hatástanulmány egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel. Az Európai Bizottság tavaly márciusi (decemberben publikált), döntése egyértelmű helyzetet teremtett. Az állami támogatást elfogadó határozat több feltételt is kikötött; egyebek mellett arra kötelezte Magyarországot, hogy a két cégnek minden szempontból teljesen elkülönülten kell működnie.

De akkor mi történhetett? Rosszul mérte fel Paks II, hogy mekkora lesz a költségigénye a képzéseknek? Előfordulhat. A helyzet azonban az, hogy Paks I gyakorlatilag nyilvánvaló monopolhelyzetben van az ilyen képzések piacán Magyarországon, hiszen nincs más szereplő, aki képes lenne az igényelt szolgáltatást nyújtani. Így pedig tetszése szerint szabhatja meg a szolgáltatás árát.

De miért éri ez meg neki? Nem abban érdekelt, hogy megfelelő képzettségű szakemberek dolgozzanak Paks II-ben, és hogy a képzést alacsony áron kaphassa meg Paks II?

Nem feltétlenül. Paks II ugyanis, ha megépül, a villamosenergia-piacon Paks I versenytársa lesz, hiszen pontosan ugyanazzal a termékkel (alaperőművi villamos energia) fog jelentkezni a piacon, mint amit Paks I termel.

Ennél fogva Paks I és Paks II érdekei számos ponton ellentmondanak egymásnak. Ahogy a környezeti hatástanulmányról készített elemzésünkben írtuk:

„A KHT azt sem mutatja be, hogyan fogják kezelni a közösen használt infrastruktúra tulajdonviszonyaiból és az együttes használatból esetlegesen származó konfliktusokat, érdekellentéteket.”

Márpedig a versenyhelyzetből és a kvázi közös telephely használatából adódóan lesz bőven konfliktus. Erre példa, hogy az új reaktorok építése és üzemeltetése hatással lehet a régi blokkokra, amit Paks I-nek is vizsgálnia kell, és ami értelemszerűen költségeket jelent számára. Nem beszélve arról a konfliktushelyzetről, hogy az új blokkokat Paks I telephelyén építenék fel. A problémát, hogy a versenytársának milyen áron értékesítse Paks I a tulajdonában lévő telket, kormányhatározat döntötte el, ami a telekkönyv szerinti értéken történő átadást rendelte el.

Látható: a képzés és költségigényének kérdése csak egy aprócska szeletet jelent ebben az érdekellentétek jelentette problémahalmazban. Nem arról van szó, hogy Paks II-nek nincs elég pénze a képzésekre. Mégcsak nem is arról, hogy az Európai Bizottság hozta volna létre a helyzetet. Sokkal inkább arról, hogy a projekt átgondolatlansága és siettetése számos okból fog költségnövekedést okozni – a különbség, ami a tervezett 355 millió és az (egyelőre ismeretlen) ajánlati érték között van, csak csepp a tengerben.

(Az Indexen 2018. január 24-én megjelent cikk újraközlése)

A hír, mely szerint Ausztria az Európai Bírósághoz benyújtott keresetében kéri, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottság (EB) Paks II megépítését jóváhagyó döntését, szinte minden média címoldalán hozta. Az új osztrák kormányzat környezetvédelmi minisztériuma által tett lépésből levont újságírói következtetések azonban egyelőre nem tértek ki pár fontos kérdésre, melyekkel kapcsolatban érdemes lenne tisztán látni.

A napokban számos helyen jelent meg a hír, hogy a GE Hungary Kft. az Alstommal közösen nyerte meg Paks II turbinatenderét, azaz ezen cégek konzorciuma szállíthatja majd a hagyományos erőművi berendezéseket (döntően az áramtermeléshez szükséges turbinákat, generátorokat és további berendezéseket) az új blokkokhoz.

A kiíráson vesztes orosz cég, a szentpétervári Szilovije Masini fellebbezett a döntés ellen, így az még nem tekinthető véglegesnek – de feltételezhető, hogy GE marad a győztes. Ám az így sem egyértelmű, ki lesz valójában a turbinák és a további berendezések szállítója. A General Electricnek többfelé vannak gyártókapacitásai, de a hírek nem tettek említést arról, hogy a gyártó akár a Roszatom tulajdonában álló orosz cég is lehet.